Több mint 4,4 milliárd forintból kikötői és kerékpáros fejlesztésekre

iho   ·   2014.10.07. 13:45
400

Az áruforgalmat bonyolító kikötők korszerűsítésének célja a jobb logisztikai kiszolgálás elősegítése a közlekedési infrastruktúra elemeinek fejlesztésével. A környezetbarát vízi szállítás versenyképességének javítása hosszabb távon egy kedvezőbb közlekedési munkamegosztás eléréséhez vezethet.

Élet a bajai kikötőben<br>(fotók: Vörös Attila)

A huszonöt támogatott projekt összköltsége megközelíti az 1,9 milliárd forintot, a támogatás mértéke 1,36 milliárd forint. A Budapesti Szabadkikötő Logisztikai Zrt. több mint harmincéves kötöttpályás daruja kapacitásbővítő modernizációját, elektromos és gépészeti felújítását végzi el. A Bajai Országos Közforgalmú Kikötő Kft. úthálózatot fejleszt a kikötő közvetlen környezetében, hídmérleget és rakodáshoz szükséges eszközöket szerez be. A Mahart PassNave Kft. a komáromi kikötőben épít a jelenlegi makadámúton nagy teherbírású aszfaltburkolatot, és újítja fel a közvilágítást a nagyméretű járművek biztonságos közlekedése érdekében.

A tizenöt kerékpáros projektben összesen több mint harmincöt kilométernyi új kerékpárút létesül 2,6 milliárd forint értékben, szinte teljes egészében uniós és hazai támogatásból. A Tata környéki hálózat Dunaalmás és Szomód térségében összesen 8,2 kilométerrel bővül. Öt kilométerrel hosszabb biztonságos kerékpárúton tekerhetnek a debreceni, hárommal hosszabbon a békéscsabai biciklisták. A Zala megyei Teskándról Bagodra a felhagyott vasúti töltésen vezet majd az új, közel 3,8 kilométeres szakasz. A projektek részletes listáját a csatolt táblázatok tartalmazzák.

Szabadkikötő, Csepel

Tasó László infrastruktúráért felelős államtitkár elmondta: „A fejlesztési tárca folyamatosan támogatja a környezetkímélő közlekedési módok térnyerését a személyforgalomban és az áruszállításban is. A jelenleg mintegy négyezer kilométeres hazai kerékpárút-hálózat a tervek szerint harmadával-felével bővül 2020-ig. A kikötői infrastruktúra korszerűsítése az ország iparfejlesztési politikájához igazodva új beruházók megjelenését segíti elő, megkönnyíti a magyar termékek világpiacra jutását.”

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek