Túl lehetett volna élni a luxori ballonkatasztrófát

iho   ·   2013.02.28. 08:34

Megmenthette volna a luxori tömegkatasztrófában elhunyt turisták életét az a pilóta, aki elsőként ugrott ki a hőlégballonból, miután a gondolában tűz ütött ki – írja a Blikk magyar ballonosok véleménye alapján.

Ha ugyanis az egyiptomi ballonpilóta bekapcsolta volna a gyorskiürítő rendszert, talán súlyosabb törések árán, de „megúszhatták” volna a balesetet az utasok. Így ugyanis meg lehetett volna akadályozni, hogy a ballon hirtelen felemelkedjen 300 méterre, és az utasoknak lett volna idejük a menekülésre.

Az egyiptomi hatóságok egyelőre két olyan okot sejtenek, ami a katasztrófához vezetett: vagy annyira rossz állapotban volt a gázpalack szelepe, hogy magától robbant ki, vagy a leszálláshoz használt rögzítőkötelek rántották ki a palackból a gázvezetéket.

A szakértők szerint az is súlyos hiba volt, hogy a vezető meg sem próbálta eloltani a tüzet – a kapitány testfelületének egyébként közel háromnegyede megégett.

– Utolsóként kellett volna kiugrania – így vélekednek a magyar ballonpilóták. Volt olyan neve elhallgatását kérő hőlégballonos, aki azt mondta: inkább magára kötözte volna a gáztartályt, és azzal ugrott volna ki.

– Hatalmas pánik lehetett a levegőben, az utasok ezért vetették ki magukat a magasban lángoló szerkezetből – mondta Kardos Miklós pilóta, oktató.

Kapcsolódó hírek