Túrázzon március 15-én a Gyermekvasúton!

iho/vasút   ·   2022.03.13. 09:00
00_gyermekvasut_tura

A nemzeti ünnepen tartják meg a hagyományos „Gyermekvasút nyomában” húsz kilométeres nappali teljesítménytúrát. A tavasszal megnövekvő kirándulóforgalom miatt ettől a hétvégétől kezdve a vonatok már sűrűbben, 40–50 percenként indulnak a végállomásokról.

Kedden rendezik a már hagyományos, „Gyermekvasút nyomában” húsz kilométeres nappali teljesítménytúrát. Az útvonal érinti a Gyermekvasút minden állomását, valamint a környék főbb látványosságait – a Normafa-lejtőt, a János-hegyi Erzsébet-kilátót, a Nagy-Hárs-hegyi Kaán Károly-kilátót és a hűvösvölgyi Nagyrétet.

A túra szintideje hét óra. Nevezni a rajtnál lehet, kedd reggel 8 és 10 óra között Széchenyihegy állomáson. A nevezési díjakról, a javasolt felszerelésekről, az útvonal részletes leírása a Gyermekvasút honlapján található.

A nem csak a természetjárók körében népszerű programot 1996. március 15-én rendezték meg először, a mostani már az ötvenharmadik teljesítménytúra lesz a kisvasút történetében. Minden évben március 15-én nappali, augusztus 19-én pedig éjszakai teljesítménytúrát tartanak.

A március 12-étől érvényes menetrend szerint tavasszal a hétvégenként jellemző jelentős kirándulóforgalomra tekintettel több járat indul. Az előre meghirdetett hétvégi napokon nosztalgiavonatok is szállítják az utasokat, a közlekedési napokról szintén a Gyermekvasút honlapján lehet tájékozódni.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek