Új Álomgépek a lengyel és kínai vevőnek

iho/repülés   ·   2012.10.19. 18:00
czhires51_cim

A LOT facebook-oldalán megjelentek az első fotók a légitársaság, egyben Európa első Boeing 787-esének első repüléséről.

A tervek szerint a gépet november közepén adják át a lengyel nemzeti légitársaságnak, januárban pedig a rövidebb próbautak egyikén Ferihegyre is ellátogat majd.

Mindeközben a seattle-i spotterek legnagyobb örömére végrehajtotta szűzfelszállását az első kínai tulajdonoshoz kerülő Dreamliner is, a China Southern különleges ünnepi festésében.

(fotó: Malcolm Muir, AirlineReporter.com)

Mint beszámoltunk róla, a China Southern lesz az utolsó társaság, amelyik idén megkapja az első 787-esét, egyébként összesen tizet rendelt a típusból. A mai napig egyébként a Boeing 29 Dreamlinert adott át a megrendelőknek.

Közben a Boeing bejelentette, megkezdték a nagyobb altípus, a 787-9-es első példányának építését is. Az alapváltozatnál hat méterrel hosszabb gép negyvennel több utast szállíthat 15700 kilométeres vonalakon, jövőre lesz kész az összeszerelése, és 2014-ben adják át belőle a megrendelőnek az első példányt. Friss adatok szerint a 800-asból 523, a 900-asból 315 gépre van fix megrendelése a gyártónak.

Kapcsolódó hírek