Új budapesti légikapcsolatok: Tbiliszi, Doncaster, Eilat

iho   ·   2018.10.31. 12:00
cim

A vasárnap esti órákban ért földet a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren a grúz MyWay légitársaság első budapesti járata, adja hírül a reptérkezelő. A MyWay egyelőre kétgépes flottával indult el, új szereplő Grúzia és a kaukázusi térség légiközlekedésében. A MyWay amerikai gyártmányú Boeing 737-800-es típusú repülőgépekkel közlekedik, ezek fedélzetén nyolc business és 162 turista osztályú ülőhely található. A légitársaság a hagyományos üzleti modell szerint működik, tehát például egy feladott poggyász és a fedélzeti étkezés is benne van a jegy árában, az ételekhez pedig különleges minőségű grúz borokat is kínálnak.

Újonnan érkező társaságnak jár a köszöntés (fotók: Budapest Airport)

Az üzemelés első három hetében hetente két alkalommal, vasárnap és csütörtökön közlekedik a MyWay, majd november 20-ától beiktatnak egy keddi járatot is. A budapesti járat minden alkalommal helyi idő szerint késő délután, 18.10-kor indul Tbiliszi Sota Rusztaveli nemzetközi repülőteréről és 18.40-kor érkezik Budapestre. Az egyórás budapesti forduló után a MyWay gépe 19.40-kor száll fel és mintegy négyórás repülés után, másnap helyi idő szerint 01.50-kor ér földet a grúz főváros repülőterén. (A téli menetrendben három óra az időzóna különbség Magyarország és Grúzia között.) A MyWay magyarországi képviseletét a CEAS-Central European Aviation Solutions Kft. látja el 2018. októberétől.

Grúzia rendkívül izgalmas turisztikai célpont, a Kaukázus égbetörő csúcsai, érintetlen erdőségei a természetkedvelőknek, az alpinistáknak vagy éppen a vadászoknak is különleges élményeket tartogatnak. A grúz konyha pedig a régió határain túl is méltán híres sokszínűségével, különleges fűszereivel és grillezett húsételeivel.

Kötelező torta a tbiliszi...

Grúzia egyre több csatornán keres üzleti kapcsolatokat az Európai Unió országaival, ebbe a törekvésbe jól illik az új repülőjárat elindítása, olvasható a Budapest Airport közleményében. Kam Jandu kereskedelmi igazgató szerint az új kapcsolat „kapóra jön a téli sportok, így például a síelés szerelmeseinek is a kaukázusi lejtők meghódításához.” A MyWay járatain gondoltak is a síelőkre, utasonként egy-egy sífelszerelés ingyenesen szállítható a tbiliszi járaton.

A Wizz Air új járatai egyike hétfőn indult Doncasterbe, az izraeli Eilat pedig november 9-étől érhető el Budapestről hetente két járattal. Doncaster, a természeti erőforrásait kiaknázva fejlődő Dél-Yorkshire-ben található egykori iparváros környékén a viktoriánus kor kedvelőinek is számos látnivaló akad, olvasható a társaság közleményében.

...és a doncasteri járatnak (fotó: Wizz Air)

Izrael legdélebbi városa, a Vörös-tenger északi partján fekvő Eilat nyüzsgő üdülőhely, amely nagyszerű menedéket kínál azoknak, akik az otthoni telet kívánják maguk mögött hagyni. Az ide látogatók egyaránt megcsodálhatják a város csodálatos tengerpartjait, korallzátonyait, pezsgő éjszakai életét, valamint a környék lélegzetelállító sivatagi tájait.

A Wizz Air immár összesen nyolcvanegy járatot kínál harmincegy országba budapesti és debreceni bázisáról. Első járata 2004-ben indult, azóta a vállalat Magyarország vezető légitársaságává vált. Idén szeptemberig a Wizz Air több mint négymillió utast szállított, ami éves szinten több mint húsz százalékos növekedést jelent – adja közre a légitársaság.

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek