Új buszok Kolozsváron – most végre igaz?

iho   ·   2014.01.10. 07:45
kvaribusz00

Mintegy ötven autóbuszt vásárol 19 millió euró értékben a kolozsvári polgármesteri hivatal.

A város vezetője, Emil Boc sajtótájékoztatóján azt is elmondta, hogy a beruházást nagyrészt hitelből fedezik, mindössze tíz buszra van most elegendő pénze a városnak. Az azonban még nem derült ki, hogy milyen típusú járműveket vásárolnak.

 

Ugyancsak a közeljövő terveiben szerepel további öt elektromos busz megvásárlása is, amelyet a svájci kormány finanszírozna.

Kolozsvár 2014-es költségvetése csaknem 12 és fél millió euróval lesz több, mint tavaly, ezért kezdtek bele a városi tömegközlekedés modernizálásába. A város már tavaly tervezte, hogy trolibuszokat vásárol, de egyelőre arról nincs hír, hogy ez megtörtént-e valójában.

Az első hírek akkor arról szóltak, hogy ezeket Magyarországról szerzik be, utóbb kiderült, hogy mindössze arról van szó: egy magyarországi cégen keresztül az Astra Bustól érkeznek a járművek.

Kolozsvár folyamatosan jelenti be a tömegközlekedés megújítását, de eddig még egyetlen újonnan vásárolt járművet nem látott a város. Tavaly arról is szólt a polgármester, hogy 10-15 napenergiával működő, Kínában gyártott autóbuszt vesznek, de nem tudni, hogy a beruházás miért esett kútba.

A kolozsvári polgármester azt is bejelentette, hogy március 1-jétől a diákok ingyen utazhatnak majd két tömegközlekedési vonalon, azokon, amelyek az iskolákhoz vezetnek.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek