Újra repülnek Tel Avivba a társaságok

iho   ·   2014.07.24. 18:34

A leállás valóban nem tartott sokáig: az amerikai szövetségi légügyi hivatal, az FAA feloldotta az Egyesült Államokban bejegyzett légitársaságokra vonatkozó NOTAM-ját, az utasszállító gépek ismét leszállhatnak Tel Avivban.

Mint arról hírt adtunk, először a Delta irányította át járatát még a Földközi-tenger fölött Párizsba, miután egy hamasz-rakéta az izraeli nemzetközi repülőtér közelében csapódott be. Ezután sorra jelentették be az olyan európai társaságok is, mint a Lufthansa, a KLM és a Wizz Air, hogy felfüggesztik járataikat. Az FAA tilalmát egyébként később az európai hatóság is megerősítette, de atársaságok többsége még a NOTAM kibocsátása előtt felfüggesztette járatait.

Mostantól azonban mind az amerikai hatótáság, mind az EASA a tilalmat. Az FAA közleményében hangsúlyozza, hogy a hivatal továbbra is elsődlegesnek tartja az utasok biztonságát, a feloldást az izraeli kormánnyal való szoros együttműködésben hozta, és továbbra is figyelemmel kíséri a helyzetet. A tilalom feloldása nyilván összefügg azzal, hogy a Hamasz Izraelre kilőtt rakétáinak száma az elmúlt 24 órában alaposan lecsökkent.

Az American Airlines elnöke uganakkor azt nyilatkozta, hogy társasága „még nem készült fel” a járatok újraindítására, először tovább elemzik a helyzetet.

A Wizz Air szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében ezt írja: „A Wizz Air számára a biztonság továbbra is elsődleges prioritás. Miután az Egyesült Államok Szövetségi Légügyi Hivatala és az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség visszavonta azt az ajánlását, amelyben azt javasolta a légitársaságoknak, hogy szüneteltessék a tel-avivi Ben Gurion repülőtérre tartó járatok működtetését, a Wizz Air július 25-től újra üzemelteti tel-avivi járatait. A korábbi járattörlések által érintett utasok jegyét a következő elérhető járatokra foglalják át. A Wizz Air Tel-Avivból Magyarországra, Bulgáriába, Csehországba, Litvániába, Lengyelországba és Romániába működtet útvonalat.”

Mint arról korábban ugyancsak beszámoltunk, az izraeli légitársaság, az El Al  a leállás két napja alatt is fenntartotta külföldi járatait, tehát repült Budapestre is.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek