Végre az orosz légierőnek is szállít az orosz gyártó

iho/repülés   ·   2012.11.23. 18:30
szu30sm_cim

Az Irkut Corporation Irkutszkban átadta az orosz légierőnek az első két Szu-30SM harci gépet. Az ünnepségen Oleg Demcsenko, az Irkut elnöke elmondta: a cég sok éven keresztül dolgozott exporta, „most pedig megkezdte a gépek leszállítását az anyaországnak is”.

Az elnök azt is elmondta, hogy az orosz légierő kiképzőközpontjában már kilenc Jak-130-as repül, a Szuhojok átadását történelmi eseménynek minősítette.

(fotó: russianaviation.com)

A Zsukovszkij Kutatóközpont vezetője, Alexander Harcsevszkij azt emelte ki, hogy a gépek jelentősen emelik az orosz légierő harcértékét. A neves pilóta az új Szuhojok tulajdonságai  közül a több célpont egyidejű megsemmisítését és a szupermanőverező képességet említette. Különösen fontos, hogy beindult a gépek sorozatgyártása, és így nem egy-egy, hanem egyszerre egy egész századra való Szuhojt kaphat majd a légierő.

A Szuhoj-30SM a már ismert Szu-30MK továbbfejlesztett változata, az orosz légierő igényei szerinti radarral, ellenség-barát felismerő rendszerrel, katapultüléssel és más berendezésekkel. Ugyancsak az orosz igényeknek megfelelő a fegyverzet konfigurációja.

A 2012 márciusában aláírt szerződés szerint az Irkut 2015-ig 30 többfeladatú Szu-30-ast szállít az orosz légierőnek. A típus korábbi változatából többek közt India vásárolt komoly mennyiségben.

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

KLM: százötven nyári célállomás

iho/repülés   ·   2024.03.10. 12:00

A holland királyi légitársaság a nyári menetrendi időszakban hét százalékkal több ülőhelyet kínál az elmúlt év azonos időszakához képest, így a felkínált kapacitás minimálisan marad csak el az eddigi rekordot jelentő 2019-es szinthez képest.