Veszprémi elkerülő: újabb szakaszt adtak át

iho/közút   ·   2022.12.21. 09:00
00_literi_csomopont

Befejeződtek a 8-as számú főút Veszprém déli elkerülő projekt Litéri csomópont és a Füredi csomópont közötti, második szakaszának építési munkálatai, így az elkerülő egy újabb részét vehették birtokba a közlekedők. Ezzel egyidőben elkészült a már átadott Budapesti csomóponthoz kapcsolódó 8-as és 82-es számú főút összekötése elnevezésű projekt is.

Veszprémben a 8-as számú főút Litéri és Füredi csomópontja között hét és fél kilométeren, a kiemelten balesetveszélyes csomópontokat különszintű csomópontokká építették át. A teljes beruházás a 8-as számú főút Litéri és Füredi csomópontja között készül el, kétszer két sávos, fizikai elválasztással, új pályaszerkezettel és burkolatszélesítéssel. Az így kialakított, tervezett három csomópont:

(fotók: NIF Zrt.)

  • az új Budapesti,
  • az Almádi és
  • a Füredi

csomópont. A szakasz kapacitásbővítése mellett a meglévő burkolatot is korszerűsítik. A fejlesztésnek köszönhetően a Balaton és Budapest közötti, rendkívül forgalmas útszakaszon megszűnhetnek a rendszeres torlódások. A most átadott három kilométer hosszú második szakaszon is koronaélen belül, kétszer két sávon már a teljes szakaszon haladhat a forgalom.

A Veszprém déli elkerülő beruházás részeként megépült Budapesti csomóponthoz szervesen kapcsolódik a 8-as–82-es számú főutak összekötésére kialakított, 8229-es jelű Veszprém Aréna összekötő út. Az összekötő út kétszer két forgalmi sávos, a 8-as számú főút Budapesti úti csomópont részét képező úgynevezett északi körfogalomból indul, a szakasz végén a 82-es számú főúthoz szintén körforgalmi csomóponttal kapcsolódik. A sportlétesítmények megközelítésére a szakaszon egy közbenső körforgalmi csomópont is létesült. A 8-as számú főút és a 82-es számú főút összekötése megkönnyíti a Balaton, illetve Győr elérését is, emellett a 82-es számú főúton megépített körforgalmi csomópont biztonságosabbá teszi a közlekedést a kerékpárosoknak, gyalogosoknak és autóbusszal utazóknak is.

A fejlesztések a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában, hazai forrásból valósulnak meg. A kivitelezést a Strabag Építő Kft. végzi nettó 25 milliárd 300 millió, valamint nettó 2 milliárd 900 millió forintból.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Vasút Közút Nagyvasút Kisvasút Városi vasút Autóbuszközlekedés

Titkos bunker Veszprémben, 150 éves fűtőház Miskolcon, vasúti magángyűjtemény Kelebián, nosztalgiabuszok Hatvanban: ha Múzeumok Éjszakája, akkor MÁV–Volán-csoport is!

MÁV/iho   ·   2024.06.19. 16:10

Június 22-én az ország számos pontján várják érdekes programokkal a látogatókat: a MÁV–Volán-csoport idén is aktív résztvevője a rendezvénynek, tizenkilenc településen, összesen huszonegy helyszín tart nyitva az érdeklődők előtt jövő szombat éjszaka.

Közút Haszonjármű

EKM: gyorsabbá válik a nagykategóriás jogosítványszerzés

iho/közút   ·   2024.06.19. 08:05

Újabb egyszerűsítéssel, ezúttal a nagykategóriás jogosítványszerzés gyorsításával segíti az Építési és Közlekedési Minisztérium a hazai szállítmányozási és fuvarozói ágazat fejlődését, a szektorban tapasztalt munkaerőhiány csökkentését. A jövőben a teherautók vezetésére jogosító C kategóriás jogosítvánnyal egyidőben megszerezhető az ahhoz kapcsolt nehézpótkocsiból álló járműszerelvényekre szóló CE kategóriás vezetői engedély.