Vezéráldozat a V-Híd élén

Július 28-i hatállyal távozott posztjáról Magyarország jelenlegi legnagyobb vasútépítő magánvállalkozása éléről Sárváry István vezérigazgató.
Sárváry távozása nem meglepő annak a fényében, hogy az építési és közlekedési miniszter a közelmúltban számos fronton újította fel a V-Híddal szembeni nézeteltéréseit. Lázár János, ha a V-Hídról volt szó, már többször is kibeszélt a kánonból, például a Déli Körvasút projekt megvalósítása során elfogadhatatlannak nevezte, hogy a V-Híd önkényesen visszatér a hétvégi és éjszakai munkavégzéshez, és szembemegy a munkálatokat megrendelő kormánnyal.
Nem ez az első eset, hogy a vállalkozásszervező közgazdász Sárváry Lázár miatt kénytelen pályagörbét változtatni. A jelenlegi építési és közlekedési miniszter először saját hatáskörben mondott fel neki: 2016-ban Miniszterelnökséget vezető miniszterként bírta távozásra az akkor Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központ elnökeként foglalkoztatott szakembert, aki még ugyanabban az évben átvette a 2015-ben, az addigi infrastruktúra-építési együttható Simicska Lajos lázadása után létrejött V-Híd irányítását.
A második eset pedig a mostani, és közvetett eljárásban zajlott: a sajtóban több helyütt is nyilvánosságot kapott, hogy a rendkívülinek mondható vasútépítési marzs közepette a V-Híd sokszor szerződés nélkül, szóbeli megbízással, vagy csak késve megkötött szerződésekkel foglalkoztatja az egyébként rendszeresen késve kifizetett alvállalkozóit. A komoly munkajogi következményekkel kecsegtető helyzetben már Mészáros Lőrinc sem tudott egyebet lépni, és, hogy elejét vegye a további megalapozott kritikáknak, felmondott Sárvárynak – az elbocsátó szép üzenet betűje szerint a volt V-híd vezér új szakmai kihívások elé néz.
Sárváry helyét ideiglenesen a szintén Mészáros Lőrinc érdekeltségű ZÁÉV-et és Fejér B.Á.L.-t irányító, az ugyancsak a tulajdonos szűk bizalmi köréhez tartozó Deák Gábor vette át.
Nytóképünkön: 2022 decembere, Naphegy, Oxygen: a magyar V-Híd Építő Zrt. biztosítóberendezéseket gyártó közös céget alapít a területen regionális piacvezető, cseh AŽD Prahával. A vegyesvállalat neve utal a Visegrádi Együttműködésre – V4SIL. Zdeněk Chrdle (balra), az AŽD vezérigazgatója és Sárváry István a cégalapító ünnepségen kézfogással pecsételi meg az együttműködést (fotó. Vörös Attila)
* * *
Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!