Viharmadarak testközelből – videó: a tényleg szoros kötelék!

iho   ·   2014.03.25. 10:00
cim

(fotók: afthunderbirds.com)

Nagy kedvvel készülnek az amerikai repülő katonák az idei bemutatószezonra – mint emlékezetes, a tavalyi szezon igazából meg sem kezdődhetett, a költségvetési megszorítások miatt mind a Viharmadarak, mind a Kék Angyalok le kellett, hogy álljanak.

2013 elején még csak úgy tudta a nagyközönség, hogy korlátozott lesz a fellépések száma, aztán áprilisban eldőlt, hogy egyáltalán nem lesznek fellépések. A Viharmadarak a földön ünnepelték a kötelék fennállásásának hatvanadik évfordulóját.

Természetesen a fantasztikus formációk nem oszlottak fel, de a légierő formációjának a harmincnyolc helyszínre tervezett több mint hatvan repülése nem történhetett meg, a csapat a Nellis légibázison maradt, más alakulatokat támogatott és részt vett a lakossággal való kapcsolattartás munkájában – tévedés ne essék, ez az amerikaiaknál nagyon komolyan vett tevékenység, maguknak a bemutatócsoportoknak a léte is azon alapul, hogy a politikai és katonai vezetés fontosnak tartja: hogy az adófizető állampolgárok például a kötelékek révén nyerjenek pozitív benyomást dollárjainak elköltéséről.

Az idei év azonban a jelek szerint sokkal jobban kezdődik, az, hogy a csapatok fellépnek, repülnek, és rengetegen látják őket, ma már nem kérdéses. A bemutatóra való felkészülést pedig nyilván egy év kihagyás után még sokkal komolyabban kellett venni, mint más szezonok előtt. Hogy egy igazán profi bemutatókötelék repülése hogyan néz ki a csapat egyik gépéből, az mindig különleges élmény, de ez a videó, ami a Thunderbirds idei első nyilvános szereplésének részleteit idézi a kaliforniai Pasadena egén, a szó soros értelmében lélegzetelállító, és az is eléggé egyértelművé válik, mit is jelent az igazán szoros kötelék.

A Viharmadarak idei sorozata az év elején kezdődött, ezen a hétvégén a floridai MacDill légibázison repültek az F-16-osok Floridában, és noha a listán olyan nevek is előkerülnek, mint Melbourne vagy Róma, ez senkit ne tévesszen meg, az előbbi Floridában, a második pedig Georgia államban lévő nagyváros.

A helyszínek többsége légi támaszpont, és a kötelék idén nem hagyja el az Egyesült Államokat  – pedig sokan remélték, hogy a normandiai partraszállás jubileumi ünnepségeire, kerek évforduló révén, talán mégis átruccannak Európába. Sajnos nem, de az USA államait alaposan bebarangolják, a messzi északi Alaszkától a déli Texasig. Repülnek természetesen szokásos módon a Légierő Akadémiájának évzáróján Coloradóban, és fellépnek a világ legnépesebb repülőtalálkozóján, Oshkoshban is.

Ki ne felejtsük, az elmúlt évekhez hasonlóan a kötelék idei fellépései során is lesz egy hölgypilóta a csapatban, Caroline Jensen őrnagy a 3. számú Viharmadár, ő a vezér mögött a jobb kísérő.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek