Visszafordult a szuperjumbo –- megint hajtóműhiba

iho/repülés   ·   2011.07.26. 15:10

Felszállás után húsz perccel erős vibrációt észleltek a műszerek a 3-as, vagyis jobb belső hajtóműben, ezért a társaság Hong Kongba tartó gépe 369 utassal és 21 főnyi személyzettel kénytelen volt visszafordulni Szingapúrba. A vállalat szóvivője „óvatossági intézkedésnek” minősítette az esetet, az Aviation Herald repülésbiztonsági portál szerint az elromlott Rolls-Royce Trent 900 hajtóművet le fogják cserélni. Az utasokat négy és fél óra elteltével egy másik óriásgép vitte el Hong Kongba.

Az eset repülési szakértők szerint nem okozna túl nagy feltűnést, hiszen az, hogy egy hajtómű elromlik és emiatt a gép visszafordul, majd rendben leszáll, nem számít különleges eseménynek. A történet azonban azért érdekes, mert tavaly novemberben a Quantas egyik A380-asának ugyanilyen hajtóműje nem sokkal felszállás után  gyakorlatilag felrobbant, és a szétrepülő alkatrészek súlyos károsodást okoztak a szárnyban elhelyezett más berendezésekben, például a gép nem tudta normális leszálló konfigurációban használni a szárnymechanizációt, ezért a szokásosnál nagyobb sebességgel kellett földet érnie.

A mostani eseményt a szingapúri repülési hatóság is vizsgálja.

Kapcsolódó hírek

Repülés Repülésbiztonság

Leáll a Boeing rentoni üzeme

iho/repülés   ·   2024.01.25. 15:00

Szokatlanul őszinte és világos útmutatást adott az FAA, az Egyesült Államok Szövetségi Légügyi Hivatala a Boeingnek arról, az utóbbi idők fejleményei után mi a teendője – a repülőgépgyártó hosszú rehabilitációs folyamat előtt áll.