Zajlik az élet Csepelen

Vörös Attila   ·   2022.02.15. 18:00
1989_E3VA6011_220210

Bobó, Kocúr, Suttogó egy jó óra alatt.

Csütörtökön a Metrans csepeli terminálján mutatták be az első e-kamiont. Az eseményre az iho-t is meghívták.

A délelőtti órákban a csepeli iparvasutakon szinte mindig van mozgás, ezért úgy gondoltam, egy kicsit hamarabb elindulok, hátha beakad valami szép menet. A Szabadkikötőbe benézve az látszott, hogy egy adag acéláruval rakott kocsi távolabbi végén készülődik két Bobó. Ez a felállás akkor szokott így lenni, ha a kocsikat a Dunánál levő legdélebbi kuhúzót használva tolják be a helyükre. Érdekes környék, ahol, mondhatnánk, hogy a madár se jár, de pont nem igaz, mert lakik itt pár szürke gém, akik mindig arrafelé kóvályognak.

A 024-es és a 028-as REC-Bobó a Szabadkikötő déli kihúzójánál (képek: Vörös Attila)

A Corvin csomópontban gondoltam, hogy megvárom a Bobók jelentkezését – hátha közben még más is történik, le ne maradjak. Kisebb meglepetésre a kikötőből a REC-es Kocúr dugta ki előbb az orrát, egy konténervonatot továbbított Soroksári útra. Amíg átér a kereszteződésen, épp van annyi idő, hogy a Gubacsi-hídnál lévő fotófához kiérjek, és fölmásszak rá. A Kocúrra nem kellett várni, hamar megvolt az első kép. Innen gyorsan vissza a Bobók feltételezett helyéhez, ahova egyszerre érkeztünk meg, szusszanni sem volt időm, máris megvolt a második fotómegállásom. A párosból csak a 449 024-es dolgozott, a 028-ast hidegen hozták-vitték – nem derült ki, miért.

A 895-ös Kocúr kocog Soroksári útra egy konténervonattal a Mahart Container Centerből

Mire a Kocúr visszaért Sorútról üres konténervonatával, a Bobók is végeztek itt és a kikötőn belül mozgattak meg egy jó adag rakott Eas-kocsit.

A Bobópáros újabb munkája, egy rakott vonat beállítása a kikötő területén

Közben megjelent a Rail Cargo Hungaria Suttogója is egy tartálykocsival. A MOL-telep felé tartott, egy fotó ebben is volt, miután körüljárta a szerelvényét. Itt kicsit ritkább, de rendszeres a kiszolgálás, és mindig ilyen kicsi vonatok járnak, 1-4 kocsi. A gép a telepről később csak magában távozott.

A 054-es Suttogó kevésbé impozáns vonata, a MOL telephelyére tolja be a tartályt épp

Több időm nem volt, irány a Metrans terminál. Pár perc bringával, időben megérkeztem. Miközben hallgattuk az e-kamionról szóló sajtótájékoztatót, a háttérben serényen pakolták föl-le a bent álló három konténervonatot a bakdarukkal. Meg is jegyeztem, hogy már csak az kéne, hogy a metransos Kocúr is megjelenjen egy szerelvénnyel. Eltelt húsz perc, és be is futott a kék Kocúr. Boldogság!

A Metrans birodalmában

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek