Halad a 29-es villamosítása, új buszok Kecskeméten – ez történt a héten a közlekedésben

iho   ·   2020.05.03. 18:00
400px_29es_vill

Másfél évtizede emelkedett először a levegőbe az Airbus A380-as. Az eredetileg tervezetthez képest többéves csúszással, 2005. április 27-én emelkedett először levegőbe az Airbus kétszintes, négyhajtóműves óriásgépe. Az évfordulót azonban most jócskán beárnyékolja a koronavírus miatti válság: a légijáratok tömeges leállása miatt az Airbus példátlan sebességgel veszíti a pénzt, a repülőgépgyártás csökkentésének szintjét is újra kell gondolniuk. Ráadásul 2021-ben leáll a világ legnagyobb utasszállítójának gyártása is: a típust a legnagyobb számban repülő Emirates tavaly jelentette be, hogy 39 megrendelt A380-as helyett inkább kéthajtóműves gépeket kér. A típusból tizenöt légitársaság összesen 251 példányt vásárolt, már csak kilenc Superjumbo átadása van hátra.

Kétórás alapütemű buszmenetrend lép életbe május 16-ától a Győr–Veszprém–Balatonfüred tengelyen. Szépséghiba, hogy a járatok Győr és Veszprém között egyidőben indulnak majd a vonatokkal (illusztráció: Bohus Dávid)

Ütemessé válik a buszközlekedés Győr, Veszprém és Balatonfüred között. Május 16-ától reggeltől estig 120 percenként indulnak majd a Volánbusz járatai Győr és Veszprém között, csúcsidőszakban pedig betétjáratokkal sűrítenek. A Cuha-völgyi Bakonyvasút Szövetség szerint azonban az új rendszer hatékonyságát nagymértékben rontani fogja, hogy nem történtek meg az új menetrend tervezéséhez szükséges önkormányzati egyeztetések, továbbá a vasúti közlekedéssel sem lett összehangolva: a buszjáratok sok esetben egyidőben fognak közlekedni a Győr–Veszprém vonatokkal. A Szövetség ezért számos javaslatot fogalmazott meg a két megyeszékhely közötti közlekedés javítására.

Kirándulóvonatként indulhat újra a Nyírvidéki Kisvasút? A 2009 decembere óta szünetelő forgalmú keskeny nyomközű hálózat Nyíregyháza vasútállomás és Sóstógyógyfürdő állomások közötti szakasza felújításának megtervezésére a napokban írta ki a közbeszerzést a MÁV. A nyertes ajánlattevőnek meg kell tervezni egy új nyíregyházi végállomást, pedig a meglévő közös peronos átszállást kínál Nyíregyháza vasútállomásról. Az új tervek alapján a régi járműtelep Nyíregyháza vasútállomás területén lévő összeköttetése megszűnik. A tervezés magába foglalja az új járműtelepet, kocsiszínt és üzemanyag-vételezőt, továbbá a meglévő vonalszakasz helyreállítása során a térvilágítási berendezések kiépítését, a vasúti átjárók átépítését és a meglévő műtárgyak felújítását. A tervezésért maximum nettó 119 millió 940 ezer forintot hajlandó kifizetni a MÁV.

A Hidtechnika Kft. csepeli bázisán már épül a Déli összekötő vasúti híd új, harmadik egysége (fotó: Vörös Attila)

Megkezdődött az új Déli összekötő vasúti híd építése. A leendő acélszerkezetet a Hídtechnika Kft. csepeli telepén hozzák létre. A projekt fontos eleme a Ferencváros és Kelenföld közti kapacitásnövelésnek, az építkezés után itt végig három vágány lesz majd. Első lépésben a már meglevő 1948-as és 1953-as szerkezet mellé fogják beemelni a most készülő új hidat, ezt követően lehet majd a másik kettőt is kicserélni. A tervek szerint a munkálatok közben folyamatosan két vágányon mehet majd a forgalom, ami azért különösen fontos, mert a hídon halad át az ország teherforgalmának egy jelentős része, reális kerülőútvonal pedig nincs. A beruházás végén pedig már három egyvágányos hídon haladhatnak a vonatok.

Visszaépülhet a csikériai vonalszakasz? Az Innovációs és Technológiai Minisztérium Vasúti Hatósági Főosztálya hirdetményt adott ki a Baja–Szabadka vasútvonal vasúthatósági építési engedélyezési eljárásáról. Az engedély szerint átépülhet a 154-es számú Bátaszék–Baja–Kiskunhalas vasútvonal Baja és Bácsalmás közötti 32,5 kilométeres szakasza, valamint újra kiépíthetik az egykori, 26 kilométer hosszú Bácsalmás–Csikéria–Szabadka vonalat, melyen a személyforgalom még 1960-ban, a teherszállítás pedig a kilencvenes években állt le. A tervek szerint a rekonstrukciót követően százhússzal lehetne majd haladni, ráadásul villamosítanák is a pályát.

Ütemterv szerint halad a 29-es vonal Szabadbattyán–Balatonfüred szakaszának villamosítása (fotó: NIF Zrt.)

Ütemterv szerint haladnak a 29-es vonal villamosítási munkái. A Balaton északi partján végigkanyargó Székesfehérvár–Tapolca vonal Szabadbattyán és Balatonfüred közötti szakaszán tavaly ősz óta zajlanak a villamosítási munkálatok. A balatonakarattyai nyíltvonali szakaszon fekvő csittényhegyi alagút átépítési munkálatai április végére fejeződtek be, melynek során a vasúti pályát 20–40 centiméterrel le kellett süllyeszteni. Balatonfűzfő állomáson teljesen megváltozott a vágányok elhelyezkedése: új vágányok épültek, a kihasználatlan sínpárokat pedig elbontották. A nyíltvonalon már több szakaszon állnak a horganyzott felsővezeték-tartó acéloszlopok, Szabadbattyán és Polgárdi Ipartelepek, Polgárdi és Csajág, valamint Balatonalmádi és Alsóörs között pedig a felsővezeték is a helyére került. A beruházás várhatóan 2021 nyarára készülhet el, így a főszezoni időszakban már villamosított pályán közlekedhetnek a szerelvények.

Debrecenben készülő buszok állnak forgalomba Kecskeméten. Április végén kezdődött meg a város buszflottájának teljes megújítása, melynek során húsz hazai fejlesztésű, Debrecenben gyártott, alacsony belépésű Mercedes-Benz Reform 500 LE szóló kocsi, valamint huszonöt török gyártású, a hajdúsági megyeszékhelyen készre szerelt Mercedes-Benz Conecto Next Generation csuklósbusz érkezik. Az első hét kocsi a napokban érkezett meg Kecskemétre. A városi buszokat az ITK Holding Zrt. egyik tagvállalata, az Inter Tan-Ker Zrt. szállítja. A társaság a Kecskeméti Közlekedési Központtal (Keko) együttműködésben idén januárban vette át a helyi közösségi közlekedést a DAKK Zrt.-től a város önkormányzatának megbízásából.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek