Átveszi saját vasúti infrastruktúrájának kezelését a trieszti kikötő
A létesítmény vasúti infrastruktúrájáért eddig az olasz nemzeti infrastruktúra-kezelő Rete Ferroviaria Italiana (RFI) felelt.
A létesítmény vasúti infrastruktúrájáért eddig az olasz nemzeti infrastruktúra-kezelő Rete Ferroviaria Italiana (RFI) felelt.
Részben a röszkei határátmenet lehetetlen működésének is hála, kissé fellendült a forgalom Dél-Baranyában.
A kezdeményezés célja egy nyitott, autonóm és együttműködésen alapuló innovációs tér létrehozása a vasúti tematikájú nyílt forráskódú szoftverfejlesztéshez.
Kovács Imre a Rail Cargo Group Igazgatóságában betöltött megbízatását követően visszatért a Rail Cargo Hungaria vezérigazgatói pozíciójába. További változás a menedzsmentben, hogy a CFO tisztségét február 1-től Raisz Csaba, a MOL Petrolkémia korábbi pénzügyi vezetője tölti be
A logisztikai vállalat már Linzből és Duisburgból is szállít Európa legnagyobb mélytengeri kikötőjébe.
Harmadik nekifutásra sikerült elvinni a bajai ócskavasvonatot, nagyon rossz a mozdonyhelyzet Dombóváron.
Új időszámítás kezdődik a tarifareformmal március elsejétől a budapesti és az agglomerációs közösségi közlekedésben, az utazók az új rendszer nyertesei – Karácsony Gergely főpolgármester szerint.
A százötvenmillió euró értékű megállapodás a kétszázas tempóra képes villamos mozdonyok húszévnyi karbantartását is magába foglalja.
Az észt árufuvarozó vasúttársaság az elbontani tervezett járművek alkatrészeit megvásárlásra ajánlotta fel az orosz tranzit áruforgalom visszaesése miatti nehéz pénzügyi helyzet okán.
A projekt főszereplője, a Talgo szerint tíz spanyol cég egyesíti erőit annak érdekében, hogy a Hympulso-projekt keretében nagy sebességű, hidrogénből nyert energiával működő motorvonatokat hozzanak létre.
Január 28-án, vasárnap délelőtt is történt ütközés, egy autó a vonat oldalának hajtott Fehérvárcsurgónál...
A nemzeti vasúthálózat irányítása átkerült az újonnan alapított Taiwan Railway Corp-hoz (TRC), mely a korábbi Tajvani Vasúti Igazgatóság (TRA) utódja.
A lett nemzeti vasúti árufuvarozó társaság nemrégiben Észtországban szerzett meg szállítási szerződéseket, Litvániában pedig hozzáférést nyert a vasúthálózat használatához.
Vágányzár miatt azonban az autószállítás csak Bécsből lehetséges.
A vasúti pályalétesítmények felügyelete, futó karbantartása, tervezett karbantartása, felújítása, átépítése, az új pálya létesítése egymásra épülő, tervezhető tevékenységek. Ezek folyamatos, a MÁV szakmai utasításainak szabályozott rendszerében történő elvégzésével teremthető meg a megfelelő pályaminőség.