Átadták az első bangladesi metróvonalat
Az ázsiai ország fővárosa, az agglomerációval együtt 22 millió lakosú Dakka eddig hiába számított a világ egyik legnagyobb metropoliszának, még nem rendelkezett metróhálózattal.
Az ázsiai ország fővárosa, az agglomerációval együtt 22 millió lakosú Dakka eddig hiába számított a világ egyik legnagyobb metropoliszának, még nem rendelkezett metróhálózattal.
Az M3-as metró felújítása újabb szakaszához érkezik: január 23-án megnyitják a Ferenciek tere és a Deák Ferenc tér állomásokat az utasforgalom előtt.
Az M3 vonal újabb két belvárosi állomása kapcsolódik be a metróforgalomba januárban. Ismerjék meg a tervezők inspirációit, értsék meg a grafikai kép és az árnyalatok többletjelentését!
A változás a 2-es, a 2M, a 2B, a 24-es, az 51-es és a 51A villamosvonalakat érinti. A módosításnak köszönhetően a 2B villamos rövidebb idő alatt érhet Pesterzsébet felől a belvárosba, és megváltozik az 51A villamos végállomása is. Az új menetrendek a H6-os HÉV érkezési időpontjaihoz is igazodnak.
A tanítási rendhez igazodik a téli szünet végétől a fogaskerekűt pótló járat menetrendje, valamint csúcsidőben előzetes igénybejelentés nélkül is elindulnak az alsó szakaszon közlekedő pótlóbuszok.
A svájci gyártó harmincnyolc villamost szállít a genfi közlekedési vállalat TPG-nek.
A Budapesti Közlekedési Központ a felújítás és a metrópótlás idején is folyamatosan figyelte a közlekedési hálózat működését, és a forgalmi adatok alapján összeállította a felújítás utáni hálózati változásokra tett javaslatát.
A Budapesti Közlekedési Központ a karácsonyi ünnepi időszakban és szilveszterkor a megváltozó utasforgalmi igényekhez igazodó közlekedési rendet vezetett be.
Hatan sérültek meg a balesetben, a rosszul lett villamosvezetőt a tűzoltók vágták ki a vezetőállásból.
A BKV az idén energiatakarékos, fényfüggönnyel díszített járművet indít útnak december 16-án.
A DERKE sajtóközleményt adott ki az utasok észrevételeiről a járatok csökkentésével kapcsolatban.
Mától mindhárom fogaspótló busz igényvezérelt, azaz csak az utas bejelentésére indul el.
Meghosszabbodott a felújításának építési engedélye. A fogaskerekű korábban érvényes pótlási rendje december 5-étől, hétfőtől lép életbe.
XVIII/6., a sínek java a nagyvasúttól a modellvasútig.
Az utolsó füstpróbával véget ér az új berendezések hatékony működésének ellenőrzése.