2015-ben CAF-fal fonódunk

iho   ·   2014.03.03. 20:26
00kicsi

A tender 2013 végi újraértékelését erősítette meg a Közbeszerzési Döntőbizottság, a Škoda ajánlatát érvénytelenné nyilvánítva. Alig több mit egy év alatt zajlott le a tender, ami a fellebbezést figyelembe véve – és a vidéki, főleg a debreceni közbeszerzés tapasztalatait levonva – mindenképp jó eredménynek számít. A 2013. február 15-én kiírt közbeszerzésen a CAF és a Škoda mellett a Siemens és a Stadler indult. Az augusztus 23-án kiadott lezáró döntés ellen indítottak jogorvoslati eljárást a csehek, az eredmény azonban nem változott.

(a képek forrása: BKK)

Aggodalom kísérte a projekt kifutását a pénzügyi ciklusból: a 2015. december 31-én záruló folyamatban a budapesti villamosbeszerzés nem fejeződik be. A pénzügyi kérdéseket a projekt szakaszolásával lehet megoldani, erre a 2034/2013. (XII. 29.) 9 számú kormányrendelet ad lehetőséget.

A harminchét járműből álló flotta (huszonöt harmincnégy méteres és tizenkét ötvenhat méteres villamos) első, harmincnégy méteres kocsija 2015 szeptemberében érkezhet  Budapestre, az első kocsik a jelenleg megújuló 3-as, valamint a március végén induló Budai fonódó vonalain közlekednek majd. Az ötvennégy méteres Combinóknál hosszabb nagy kocsik a Rákóczi hídon át Buda déli részére közlekedő 1-esen járnak majd. Amennyiben sikerül újabb forrást szerezni, az opcionálisan lehívható nyolcvanhét villamos vásárlása is megtörténhet. Részleteket itt nem közöltek egyelőre, de húsz, felsővezeték nélküli villamos vásárlására is lehetőség lesz majd.

A rövidebb villamoson 200, a hosszabbon 345 utas fér el kényelmesen, a teljesen alacsonypadlós, végig átjárható járművek az Európa számos városában (Granada, Zaragoza, Málaga, Besançon, Belgrád, Nantes) már sikerrel futó, és a Debrecenben nemrég forgalomba állt villamosokkal azonos típuscsaládba tartoznak. A nyáron légkondicionált, télen fűtött, utastéri kamerával is felszerelt kocsikba a gyárban beszerelik a Futár üzemeltetéséhez szükséges rendszereket – ezt a legújabb Mercedes Citaro buszokhoz hasonlóan, külön extraként kell megrendelni a gyártótól.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek