Egy állomásépület élete, 3. rész: Zene húros hangszerekre, ütőkre és cselesztára

Zöldi Péter   ·   2017.01.30. 13:45
dunakeszi170124_06_rovidlid
...a valamikori, ha nem is pompás, de a jelenlegi állapotnál összehasonlíthatatlanul jobb állag romlását, az utazóközönség kicserélődését, az igénybevétel megváltozását. Elképzelhető lenne-e, hogy az állomás és környezete olyannak marad meg, ahogyan azt archív fényképeken láthattuk, hogy az állomási technológiai folyamatok megváltozása nem borítja fel alapvetően a kialakult funkcionális rendet?

A Dunakeszi állomás nem kizárólag egy viszonylag úri sportot űző társadalmi réteg utazási szolgáltatási centruma volt, hanem elég komoly ipar is települt rá, megelőzve a lósportot. A lótartás az Óceán-konzervgyárat alapító angol tulajdonos hobbijából vált a környék legfőbb üzleti vállalkozásává, a konzervgyár természetesen iparvágány-kapcsolattal is rendelkezett és a rendszerváltásig komoly vasúti teherforgalma volt. Ezt a kapacitást használta a '70-es évek elején megépült Hűtőház is, amíg létezett vasúti hűtőkocsi a tehervonatokban, sűrű sorokban foglalták az állomás vágányait.

A legfelső ablakszem alatti sávban valószínűleg világító névtábla lehetett (a szerző fotói)

Az állomásépület használatában, lassú halálában azonban ennek már nem volt szerepe, az korábban megkezdődött. Valószínűleg szerepet játszott ebben a vasutasság, mint élethivatás megszűnte is. A szolgálati lakás fogalma eleve nagyon csekély fluktuációt feltételez, élethosszig tartó szolgálatot, apáról fiúra szálló szaktudást, életmódot. Ahogy a vasutasság, mint szakma, betagozódott a többi piaci alapon űzött szakma közé, az állomási felvételi épületek első emelete országosan megkapta halálos ítéletét, melyet legfeljebb az késleltetett, hogy az aktuálisan benne lakó családokat a vasút – mint szociálisan mindig a kelleténél érzékenyebb szervezet – nem rakta azonnal az utcára, hanem kvázi-elfekvőként működtette a szolgálati lakásokat. Így történt ez Dunakeszi esetében is, a benne lakók még sokáig húzták, vélhetően minimális lakbért fizetve a „szállásszolgáltató” vasútnak.

Új és régi, közbeékelődő italbolttal, amelyre nagy a kereslet

A következő lépés egyszerre sok szöget vert a koporsóba. A 70-es vonalat korszerűsítették, új biztosítóberendezés épült, az állomási bejáratoknál álló tornyok (amelyek közül az északi, a „Hídnál” álló volt az igazán impozáns) elvesztették funkciójukat, a jelzőket és váltókat központilag állították. Az új technológiához új üzemi épület is dukált, melyet a régi felvételi épülettől elkülönülve építettek meg. Az üzemeltetési logika azt diktálta, hogy az új forgalmi iroda is a biztosítóberendezés épületében kapjon helyet, e logika ellen vasútszakmai szempontból tulajdonképen nem szólalhatunk fel. Ebben a pillanatban az állomási szolgálat súlypontja kiment az épületből, maradtak az emeleti lakások, valamint a váróterem és pénztár együttese.

Alkonyi fények az épület egyetlen működő helyiségében

Felmerül a kérdés, hogy miért volt szükség új épületre. Ne felejtsük el, hogy 1969–70-ben járunk, a modernitás kellős közepén, a posztmodernnek, az időfolytonosságban történő gondolkodásnak, idézőjelességnek még nyoma sincsen, diadalmas jövőkép van az ország és a vasút előtt, folytonosan növekvő szállítási kapacitások, új járművek, új technológiák, nagyobb sebességek, a múlt teljes eltörlése. Ebben a lendületben, még ki nem mondva, de ott rejlik az épületállomány teljes lecserélésének ígérete is. Kevéssé ismert tény, hogy a 70-es évek közepén komolyan felmerült az akkorra életveszélyessé vált Nyugati-pályaudvari csarnokszerkezet teljes bontása és sima perontetőkkel történő pótlása, amolyan budapesti Cannon Street Station-módra. Ebben az összefüggésben teljesen érthető, hogy a 70-es vonal jövőképében nem volt helye az eredeti felvételi épületnek, annál inkább a típusterv alapján, modulrendszerben bővíthető, ekképpen valóban korszerű biztberépület és forgalmiiroda-együttesnek. Külön figyelemreméltó, hogy a 70-es vonal mentén ebben a rekonstrukciós hullámban azokon az állomásokon maradt meg az eredeti felvételi épület teljes funkcionális rendszere, amelyeken a villamosítás a biztosítóberendezés cseréje nélkül vonult át, azaz Vácon és Rákospalota-Újpesten.

A biztosítóberendezés épülete és a forgalmi iroda a zenekari árok felől

Ma más idők járnak, egy állomásrekonstrukció ma valószínűleg más rendszer szerint történne, nem épülne új épület, az értékvédelem nagyobb szerepet kapna. Építészetileg érdekes feladat és nagy kihívás lenne a felvételi épület nagyon kötött téri rendszerében elhelyezni egy szintén nagyon kötött, de teljesen más téri rendszert kívánó biztosítóberendezési központot és az ehhez csatlakozó, korszerű forgalmi irodát, de Dunakeszin ez a hajó már elment. Marad egy romló épület, amelyet egy, vélhetőleg a vasút és az önkormányzat között kötendő megállapodás egy egyelőre ismeretlen, új funkcióval láthatna el, legfőképpen az emeleten. E sorok írójának a 90-es években volt egy nosztalgiából fakadó próbálkozása az épület lakásként történő hasznosítására, feltételezve, hogy a vasút szívesen, emiatt olcsón (ingyen) megválna a számára csak terhet jelentő tulajdonától. A próbálkozás sikertelen maradt, az illetékes vasúti hivatal indok nélkül hárított, de a valós ok tudható: a vasút a területén, vagy annak közvetlen közelében minden lakófunkciót legszívesebben beszántana, akkora a félelme attól, hogy az ottlakók egyszercsak a vasút bármiféle jelenléte ellen kifogást emelnek, még akkor is, ha később költöztek oda.

Mindkét épület korának minőségi építészetét képviseli

Az épület további romlásában sokféle tényező játszik szerepet. A valahavolt kisvárosias idillt az egykori bekötőúton ma zajló erős átmenőforgalom szétzúzta. Dunakeszi ma nem egy magasabb presztízsű társadalmi réteget szolgál ki, mint a lóversenyzés hőskorában, hanem a negyven év alatt duplájára nőtt alvóváros egyik felének sietős, alsóközéposztálybeli ingázóit. Nem elhanyagolható tényező, hogy láthatóan nincsen háttér, sem eszköz, sem akarat a gyökerét vesztett állomásépület állapotának stabilizálására, horribile dictu, javítására. A háttér duplán aláhúzandó, mert ennek hiányában semmiféle jobbító beavatkozás nem lehet önfenntartó, az energiák és anyagiak elpazarlása fenyeget.

Mi legyen benne? Kávézó, vagy italnagyker?

A valamikori „kastélyprogram” – jórészt sikertelenül – annak az épületállománynak a (részleges) megmentését tűzte ki célul, mely alól kiment az élet, a tulajdonos, a kultúra és a fenntartó. Nem túlzás azt állítani, hogy az állomások épületállományának megmentéséhez egy második kastélyprogramra lenne szükség, de a tanulságok itt is csak részleges sikerrel kecsegtethetnek, hiszen nincsen tulajdonos, nincsen motiváció, nincsen funkció.

A régi épület megmaradása inkább tekinthető rendszerhibának, mintsem elhatározásnak. Az események teljes láncolata ellene dolgozik.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek