Hainan: további komoly flottabővítés

iho/repülés   ·   2012.03.06. 19:30
cim

A Hainan Airlines nem mond le a 787-esek megrendeléséről, annak ellenére, hogy a gépek átadása csúszik, és más kínai légitársaságok ugyanebben a helyzetben a rendelések visszamondásáról vagy átalakításáról döntötttek.

A Hainan írásos közleménye ezzel szemben nem csak, hogy rögzíti: a légitársaság továbbra is várja tíz Dreamliner típusú gépét, hanem azt is kilátásba helyezi, hogy a még be nem érkezett gépek mellett Boeing 747-8i típusú gépeket szerezne be, vagyis a most a piacon hozzáférhető legújabb óriás szélestörzsűből, a népszerű Jumbo friss változatából vásárol, amelynek első példányát néhány napja adták át Everettben.

A Hainan szélestörzsű flottájának most még A330-asok az alapgépei

Mint korábban beszámoltunk róla, a Boeing nem kevesebb, mint három évet csúszott a radikálisan új technológiát képviselő, kompozitépítésű szélestörzsű gép fejlesztésével, a Hainan eredetileg decemberben vette volna át az első gépét és még ötöt az idén.

Tavaly a China Eastern Airlines lemondta a maga 24 gépes rendelését, illetve a nagy hatótávolságú Dreamlinerek helyett inkább 45 közepes és rövid vonalaira vásárolt 45 B 737-es keskenytörzsű gépet. érdekesmód a társaság e döntésekor nem csak a 787-es késésére, hanem a gyengülő gazdasági környezetre is hivatkozott.A két másik kínai óriástársaság, a China Southern Airlines és az Air China viszont továbbra is számít,habár ugyancsak hatalmas késéssel, a 787-esek átvételére.

A Hainan korábban ugyancsak gazdasági nehézségekre hivatkozva egyfajta takarékossági programot jelentett be, közleménye szerint felhagy az úgymond szükségtelen beruházásokkal. Többek közt a 16 milliárd jüanos eladósodottság is magyarázhatja a kínaiak döntését, miszerint elállnak a Malév-ügylettől, és a kényszerű racionalizálás diktálhatta a budapesti járat felfüggesztését is.

Ferihegyre is főképp Airbusokkal járt a kínai légitársaság

A hatalmas hitelállomány ugyanakkor éppenséggel a rendkívül intenzív gépbeszerzési politikával függ össze, és a 787-es rendelés fenntartásáról, illetve a Jumbok beszerzéséről szóló hírek azt jelzik, hogy a kínai légitársaság inkább előre menekül, továbbra is bővíti és modernizálja a flottát.

Jelenleg a géppark meglepően vegyes: a szélstörzsű, nagy hatótávolságú típusok közül főképp az A330-asokat repüli a társaság, de van négyjatóműves A340-ese és Boeing 767-ese is. A keskenytörzsű Airbus és Boeing gépekhez csatlakozik majd 18 Embraer E-190-es, illetve megtörténik a mondhatni kínai légitársaságok számára kötelező beszerzés: a majdani kínai kesenytörzsű utasszállítóból, a COMAC C-919-ből húsz példányt rendelt a Hainan.

Kapcsolódó hírek