Kérdőjelek a 2-es jövőjéről

Szever Dániel   ·   2013.04.16. 19:45
CSC_0452a

A tizennyolc járműből álló flotta tervek szerint a lassan épülő 2-es viszonylat síneit koptatja majd. A XXI. századi külsővel szerkesztett CAF-villamosok (Construcciones y Auxiliar Ferrocarriles) többek között Bilbao, Valencia, Lisszabon és a közeli Belgrád közlekedésében „vizsgáztak” kiváló eredménnyel. Fogadásukra a Salétrom utcai villamosszínben készülnek, ahol nemsokára befejezik az áramátalakító szerelését, a sínek fektetését, ágyazását. Az első két jármű az 1-es vonalán teszi majd meg a próbafutáshoz szükséges tízezer kilométert.

Addigra azonban el kellene készülnie a teljes vonalnak, ami nem lesz egyszerű feladat. Pedig a már elvégzett munkák (pályameder kiásása, pályaalapozás, szerelővágányok fektetése, és így tovább) után jönnek az igazán nagy előkészítést, pontosan szervezett beszállítói hátteret igénylő munkák: a közmű-áthelyezések, a kereszteződések kialakítása, a csomóponti terelések lebonyolítása.

Az új vonal végállomásán körülnézve nehéz elképzelni, hogy ott rövidesen utasok ezrei fordulnak meg, CAF-villamosok állnak sorban indulásra várva, forgalmi szünetet tartva. A csomópont kialakítása egyelőre csak a tervezőasztalokon valósult meg, az előkészítő munka nem kezdődött el.

A Csemete és a Mester utcai kereszteződés környékén március utolsó napjaiban a kiásott pályaárokban még víz állt. Ez mostanra felszikkadt már, de az árkon kívül egyelőre nyoma sincs annak, hogy ott a közeljövőben CAF-villamosok suhannak... Kezdődő közmű-áthelyezéseknek, az ehhez szükséges forgalomelterelések előkészítésének nyoma sem látható.

Kiásott pályaárok a Csemete utcánál<br>A képre kattintva fotógaléria nyílik<br>(a felvételeket a szerző készítette)</br>

A Nádor utcai szakaszon már látszik valami: a vágányalapokon rögzített sínszálak a biztató jövőt jelzik, de mellettük még a régi burkolat felszedése sem fejeződött be mindenütt.

Zajlik a Mikszáth Kálmán utcai sínpálya alapozása, de a kapcsolódó felszíni munkákra, a közmű-áthelyezésekre, terelésekre, későbbi „pókhálozásra” semmi nem utal még. Az sem állapítható meg, hogy a Békessy Béla utcai kereszteződést hogyan építi át a kivitelező.

Sínpálya-alapok a Mikszáth Kálmán utcában<br>

A kivitelező konzorciumot vezető Keviép Kft. ügyvezető igazgatójának nyilatkozata mindenesetre megnyugtató: Miklóssy Ferenc szavai szerint a nem túl látványos közműkiváltások zajlanak, mindent megtesznek annak érdekében, hogy a menetrend szerinti villamosközlekedést sokáig ne zavarja közműhibából eredő forgalomkorlátozás. Megnyugtatott, a Dózsa György és a Nádor utca lezárása nyilván jókora káoszt okoz majd, de ha minden a tervek szerint alakul, mindez csak két-három hónapig borzolja a közlekedők idegeit, a nyár közepére már az új burkolaton közlekedhetnek az autósok a Thomas Mann utca és a Pláza között.

Kapcsolódó hírek