Lesz Jeti vagy nem lesz Jeti?

Korcsmáros Gábor/Prága   ·   2013.06.28. 09:00
kiskep

Az osztrák railjetek vásárlásáról szóló szappanoperáról már olvashattak az ihón. Kész az újabb fejezet. A Cseh Vasutak tárgyal a Siemensszel a másik nyolc Jeti lehívására vonatkozó opció határidejének meghosszabbításáról. Jó esély van rá, hogy ez sikerül.

Hogy is van ez? A ČD 2011 júniusában jelentette be, hogy 16 hétkocsis Siemens Viaggio Comfort szerelvényt vesz az eredetileg ÖBB-nek szánt opcióból. Mindezt közbeszerzési pályázat kiírása nélkül arra hivatkozva, hogy vissza nem térő kedvező alkalomról van szó. Ez természetesen nem tetszett a Škodának, aki egyből tiltakozott is az ügylet ellen, sőt sikerrel is járt. A Gazdasági Versenyhivatalnál tett panaszával és a szerződés felülvizsgálatának kérelmével ellehetetlenítette annak aláírását. A Siemens akkor elnapolta a szerződés-aláírási határidőt, így 2011 szeptemberében, a versenyhivatal vizsgálatának lezárta után (nem találtak törvényellenes lépéseket) megtörténhetett a szignálás. A 16 szerelvény eredetileg a Prága–Berlin–Hamburg és a Prága–Bécs–Graz vonalon járt volna.

Szükség van az osztrák csúcsminőségre Csehországban is<br>(fotó: a szerző)

2012 februárjában aztán a ČD bejelentette, hogy az eredetileg megvásárolni kívánt 16 hétkocsis szerelvény helyett 7 hétkocsis és opcionálisan 8 nyolckocsis szerelvényt venne. Ezek a szerelvények némi módosításokon is átesnek (például a Business class teljesen kimarad, belőle sima 1. osztályú szakasz lesz, kerékpárszállításra alkalmas kocsirész is lesz) a megrendelő kérésére. Jött ezután a hidegzuhany: miután 2012 áprilisában kiderült, hogy a DB a Regiojettel egyezett ki a Prága–Berlin–Hamburg vonal kiszolgálásáról, a ČD azonnal visszalépett a railjetek vásárlásától, hogy majd csekély egy hónap elteltével újra bejelentsék, mégis lesz railjet. A ČD ugyanis az ÖBB-vel memorandumot írt alá a közös Jeti-projekt közlekedtetéséről Prága, Bécs és Graz között. A 7 hétkocsis railjetet már gyártják is az előbb említett modifikációkkal. Az eredeti tervekkel ellentétben ezeket a szerelvényeket nem a 380-as Škoda-csoda, hanem harmadik generációs Taurusok vontatják majd 2013 decemberétől.

Decembertől mindennapi látvány lesz<br>(fotó: České dráhy)

A másik opció, tehát a 8 nyolckocsis szerelvény lehívására június végén jár le a határidő. A ČD továbbra is szeretné megvenni a többi railjetet is. A cseh médiák információi szerint már meg is egyeztek a vezetők a szlovákokkal, sőt a MÁV-val is, hogy az új szerelvényeket a Prága–Pozsony–Budapest vonalon használnák ki egy közös levédett járatforma által. A Cseh Vasutak Igazgatósági Tanácsa már szentesítette a vásárlási szándékot, mehetne az üzlet.

Már van Prágát reklámozó Taurus is<br>(fotó: a szerző)

Csakhogy: mivel a ČD félig állami szervezet is, ezért szükséges a kormány, egészen pontosan annak gazdasági tanácsának a jóváhagyása is. És itt a bibi. Csehországban a múlt héten végbement korrupciós vádakkal kísért kormányválság, Nečas miniszterelnök lemondása, majd politikai válság kerekedése újabb akadályt gördített a railjetvásár elé. A lemondott kormány ugyanis már csak formálisan vezeti az országot, stratégiai döntéseket már nem hozhat. S a Jeti-projekt komoly és legitim döntést igényel. Nincs tehát esély arra, hogy június végéig jóváhagyják az állami szervek a vásárlást, hiszen már nem is ül össze a kormány. Tovább is van, mondjam még? A június 27-i lapok viszont újra arról cikkeznek, hogy mégis van esély a másik nyolc railjetre. A ČD és a Siemens képviselői tárgyalnak az újabb szerződés-aláírási határidő meghosszabbításáról. Jó esély van a sikerre, hiszen a ČD-nek kellenek a Jetik, a Siemens pedig mindenképpen el akarja adni a szerelvényeket. Folytatása következik.

Kapcsolódó hírek