Nyílt nap nosztalgiajáratokkal

Fritz Gergely   ·   2012.09.26. 19:45
nyiltnapkk

Harmadik alkalommal rendezte meg az európai trolibusznapot a Szegedi Közlekedési Társaság. Ennek keretében a Körtöltés utcai trolitelepen, valamint a Pulz utcai villamosremízben is tárt kapukkal várták az érdeklődőket. A telephelyi idegenvezetések mellett egész nap nosztalgiajáratokat indított az SZKT: a 313-314 pályaszámú villamosok az Indóház tér és az Európa liget között a 2-es vonalon, majd délután az 1-esen, a Ziu-9-es trolibusz céljáratként a Körtöltés utca–Klinikák–Tarján útvonalon, az Ikarus 505-ös pedig az 5-ös vonalon közlekedett. Délután a 813-as FVV villamos is tett egy kört az 1-es viszonylaton.

Kora délelőtt már utasokkal tele érkezett az Indóház térre a 313-as és a 314-es nosztalgiavillamos<br>A képre kattintva fotógalériánkat tekinthetik meg<br>a külön nem jelölt képek a szerző felvételei

Idén egy jeles évforduló is emelte a trolibusznap fényét, ugyanis harminc évvel ezelőtt indult meg a közlekedés Szeged harmadik trolivonalán. A 6-os jelzésű járat ma már megszűnt, egykori útvonalát a jelenlegi 8-as érinti. Az évforduló alkalmából a Vértói út–Vidra utca–Klinikák között emlékjárat közlekedett a Ziu-9-es nosztalgiajárművel.

Dénes Balázs, az SZKT forgalmi osztályvezetője az ihónak elmondta: az SZKT az Európai Unió Central Europe támogatási programjának keretében 426 ezer euró uniós támogatást nyert néhány esztendővel ezelőtt. A projekt keretében megújult Híd utca és a Vár utca trolibuszvonalának felsővezeték-hálózata, korszerűsítették a váltókat, továbbá felújították a Széchenyi téri megállóhelyet. Az anyagi támogatáson kívül a projekt célja a környezetbarát városi közlekedés népszerűsítése is. Ebből kifolyólag a támogatást elnyert közlekedési cégeknek évente egyszer, egy központilag kijelölt napon kötelező nyílt napot tartaniuk trolibusz telephelyeiken. Idén szeptember negyedik szombatját jelölték ki, ugyanezen a napon több külföldi városban hasonló programokat rendeztek.

Az SZKT szakemberei körbevezették az érdeklődőket a villamosremízben

Dénes Balázs kiemelte: annak ellenére, hogy a Central Europe projekt keretében szervezett nyílt napoknak vége szakad, az SZKT nem kíván lemondani hasonló programok rendezéséről. Nem teljesen ebben a formában, de jövőre is szeretnének telephely-bemutatókat hirdetni, s a nagyközönséggel megismertetni a csongrádi megyeszékhely közlekedésének múltját és jelenét. Ígérik, hogy ezeken a napokon a nosztalgiajárművek sem fognak a remízben maradni.

A 6-os emlékjárat a Szent István térre érkezik<br>(fotó: Kozma Attila)

Kapcsolódó hírek