Tucatnyi állomás és megállóhely karbantartásán dolgozik a MÁV

iho/vasút   ·   2019.11.11. 12:00
400px_koki_felujitas

A MÁV idén indította el a legforgalmasabb állomásokat érintő, 2023-ig tartó „50 megújuló állomás” elnevezésű karbantartási programját. Várhatóan idén év végéig befejeződik a karbantartás a ceglédi elővárosi vonalon Zugló, Kőbánya-alsó, Kőbánya-Kispest, Albertirsa állomásokon, valamint megújul az utastájékoztatás Vecsés, Monor, Pilis állomásokon.

Kőbánya-Kispest elővárosi viszonylatban is kiemelt jelentőségű, mivel évente több mint 3,1 millió utas fordul meg az állomáson. A karbantartási munkák ütemterv szerint haladnak, a felüljáró felújítása folyamatban van, kijavítják a burkolatot és megjavítják a világítótesteket, a peron újraaszfaltozását várhatóan november közepéig befejezik. Ezzel párhuzamosan a lépcsők javítása már elkezdődött, az első felújított lépcsőn előreláthatólag november végétől közlekedhetnek az utasok. Az utaspénztár és a váró megújítása tervezetten novemberben kezdődhet el, a felújítás ideje alatt, várhatóan január elejéig mobilkonténerekben lehet megváltani a jegyeket. A mosdófelújítás során az egyik mellékhelységet akadálymentessé alakítják. A peronok mellett új padokat és szemeteseket helyeznek ki. Az állomásépület és a gyalogos felüljáró teljeskörű és komplex rekonstrukciójára, egy új akadálymentes gyalogos felüljáró tervezésére pályázatot hirdetett a vasúttársaság. A tervekhez kapcsolódó kivitelezési munkák várhatóan 2021-ben kezdődhetnek el.

A több elővárosi vonalnak is csomópontként szolgáló Kőbánya-Kispest állomása is megszépül, november végéig várhatóan befejeződik a peronok újraaszfaltozása (fotók: MÁV Zrt.)

Az évente másfél milliónál is több utast kiszolgáló és naponta átlagosan kétszáz-kétszázötven személyszállító vonatot fogadó Zugló megállóhelyen a július második felében elkezdett felújítás az ütemtervnek megfelelően, az utazóközönség legkisebb zavartatása mellett halad. A szükséges bontási feladatokat befejezték, a korrózióvédelmi tisztítás folyamatosan zajlik. Az év végéig befejeződő felújítás keretében a peron teljes hosszban viacolor-burkolatot kap, elvégzik a perontető karbantartási munkálatait, és a felvételi épület homlokzata is megszépül. A megállóhely területén lecserélik a tájékoztató táblákat, továbbá új padokat és hulladékgyűjtő edényeket helyeznek el. November 11-én és 12-én az „A” vágány melletti peron a gyalogos feljárótól körülbelül százötven méter hosszban korlátozás nélkül használható. A perontető végétől mindkét irányban egy-egy harmincméteres területet lezárnak, az aszfalt bontása és a térkövek lerakása miatt. A vonatok mindkét irányban a peron Kőbánya-Kispest felőli végén állnak meg, azok első hat kocsija használható le- és felszálláskor. További információkat ide kattintva olvashatnak.

Az évente közel félmilliós utasforgalmat lebonyolító Kőbánya alsón a felvételi épület, a perontető, a peronburkolat és a lépcső karbantartása valósul meg idén. Az épület burkolólapok alatti homlokzatának a felülettisztítása nagyrészt befejeződött. Az erősen korrodált perontető tartópillérek megerősítési munkáinak befejezése november végén várható, ezután a peronaszfaltozás, lépcsőfeljáró karbantartási munkák következnek, és az épület piktogramjai is megújulnak. A nyílászárók és a kőburkolat cseréje 2020 elején várható.

Albertirsán a felvételi épület külső, a váróterem belső, valamint a mellékhelyiség felújítása szintén év végéig befejeződik, térburkolat kialakításával és az új peronbútorok kihelyezésével együtt.

A szobi, 70-es vonalon szeptemberben, októberben kezdődtek meg a karbantartási munkálatok Alsógöd, Sződ-Sződliget, Nagymaros-Visegrád és Szob állomásokon, melyek befejezése jövő évben várható.

  • Alsógödön javítják és újraaszfaltozzák a burkolatot, akadálymentes mosdókat alakítanak ki, új, harminc férőhelyes biciklitárolót építenek. Az állomás a nyitott várók felújításával, új peronbútorok (padok, szemetesek) telepítésével válik még komfortosabbá.
  • Sződ-Sződligeten elvégzik a gyalogos aluljáró karbantartását, új biztonságtechnikai rendszert alakítanak ki, és húsz férőhelyes kerékpártárolót létesítenek. Felújítják az állomásépület homlokzatát, a teraszt és a várótermet, kicserélik a nyílászárókat is. A peront is újraaszfaltozzák és új peronbútorokat helyeznek ki.
  • Nagymaros-Visegrád állomáson a biztonsági rendszerek és az akadálymentes mosdók kialakításával is emelik a szolgáltatási színvonalat. Tíz férőhelyes biciklitároló épül, felújítják a nyitott várót, és új padokat és szemeteseket raknak a peronra, a felújítást követően az utasok már USB-töltőoszlopon tölthetik mobileszközeiket.
  • Szobon a burkolatjavítás, aszfaltozás, új peronbútorok elhelyezése mellett megszépül a felvételi épület homlokzata, és teljeskörűen megújul a váróterem: új biztonsági rendszert, akadálymentes mosdót is kialakítanak, és itt is kihelyezik a mobileszközök töltésére alkalmas USB-töltőoszlopot. Az utasok tájékozódását a felújított hangos utastájékoztatási rendszer is segíti majd.

Zuglónál a peron teljes hosszban viacolor-burkolatot kap

A budapesti fejpályaudvarokon az utaskomfortjavítási, biztonsági, környezetvédelmi, tisztasági munkákat év végéig befejezik. A Déli pályaudvaron ezen felül az utasbiztonsági szempontból kiemelten fontos peronszint határoló mellvédfal helyreállítása zajlik, korszerűsítik a vágányvégtáblákat, az utasterek álmennyezetének felújítását és egyidejűleg a lámpák cseréjét is elvégzik a metró- és peronszinten is.

A program keretében október elejére elkészült Kecskeméten a P+R parkoló, október végén átadták a forgalomnak a miskolci Tiszai pályaudvaron a felújított B peront, Újszászon pedig a hatvan helyes B+R parkolót. Sárváron a homlokzatfelújítás mellett az év végéig megvalósul a fedett utasperon teljes mértékű felújítása.

A felújításoknak köszönhetően javul az érintett állomások és megállóhelyek utaskiszolgálási színvonala. A felújítási munkák ideje alatt az utasok megértését és türelmét kéri a vasúttársaság, a tájékozódást és közlekedést hangos és vizuális utastájékoztatás, és a MÁV-Start Zrt. munkatársai segítik. Az „50 megújuló állomás és megálló” térképe ide kattintva elérhető.

(X)

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek