Visszaáll a normál menetrend a mellékvonalak egy részén

Károly Szabolcs   ·   2020.07.14. 16:00
400px_bz_szarvas

A MÁV-Start közleményben megerősítette: Az ITM és a MÁV az ígéretéhez híven felülvizsgálja a regionális vonalakon a járványhelyzet okozta utasszám jelentős csökkenése miatt június 6-tól bevezetett menetrendeket. A vasúttársaság tíz vasútvonalon már augusztus 1-jétől a korábbi, megszokott alapmenetrendet állítja vissza, hosszú távon pedig fejlesztéseket és akár kétórás ütemű menetrendek bevezetését is tervezi több regionális vonalon. A további regionális viszonylatokon még vizsgálják az utasforgalmat és a közlekedési rendet.

A járványhelyzettel kapcsolatos veszélyhelyzeti intézkedések következtében a MÁV-Start belföldi utasforgalma március és május között körülbelül hetven százalékkal maradt el a tavalyi év azonos időszakának teljesítményétől. A regionális járatok többségén még a tíz főt sem érte el az utasok száma átlagosan, ezért június 6-tól csökkentett, javarészt pótlóbuszokat kiszolgált vasúti menetrendet vezettek be a regionális vonalakon. A vasúttársaság folyamatosan figyelemmel kísérte a megmaradt vonatok és a pótlóbuszok utasforgalmát, majd a megrendelővel közösen felülvizsgálta a menetrendet.

A 60-as vonalon az alapmenetrendre történő visszaállással együtt megszűnik a zalaszentiváni átszállás a (Sopron–)Szombathely–Zalaszentiván–Nagykanizsa–Pécs útvonalon közlekedő járatok esetében. Több regionális vonalon az utazási igényekhez igazodva módosítják a pótlóbuszok közlekedési rendjét augusztus 1-jétől, a Villány–Mohács vonal melletti Nagynyárád esetében pedig július 18-ától.

Június 6-a óta közel negyven vonalon járnak pótlóbusz a vonatok nagy része helyett. Az értesülések szerint augusztustól tíz vonalon állhat helyre a megszokott rend (grafika: Közlekedő Tömeg)

Korábban írtuk:

  • A 25-ös számú Boba–Zalaszentiván–Zalaegerszeg–Őrihódos (Hodoš),
  • a 38-as Nagyatád–Somogyszob,
  • a 60-as Gyékényes–Barcs–Szentlőrinc–Pécs,
  • a 75-ös Vác–Diósjenő–Balassagyarmat,
  • a 78-as Ipolytarnóc–Balassagyarmat–Aszód,
  • a 102-es Kál-Kápolna–Kisújszállás,
  • a 103-as Tiszafüred–Karcag,
  • a 109-es Debrecen–Tiszalök,
  • a 145-ös Kecskemét–Lakitelek–Szolnok vasútvonalakon,
  • valamint a 125-ös Mezőtúr–Mezőhegyes–Battonya vonal Mezőtúr és Mezőhegyes közötti szakaszán

állna vissza az eredeti vasúti menetrend, a pótlóbuszok helyett ismét vonatok közlekednének.

A Közlekedéstudományi Intézet (KTI) az Innovációs és Technológiai Minisztériummal (ITM) karöltve június 6-ától úgynevezett járványügyi menetrendet rendelt el az ország 36 vasútvonalán a koronavírus-járványra és az annak következtében visszaeső utasmennyiségre hivatkozva: ezen vonalak többségén mindössze egy-két vonatpárt hagytak meg, a többit azóta pótlóbuszok helyettesítik.

A vidékiek százezreinek közlekedését alapjaiban érintő új rendszert ráadásul sebtében, a törvényben előírt minimum 14 napos határidőn belül, mindössze pár nappal az életbe lépés előtt jelentették be. Az általában jóval hosszabb menetidővel közlekedő pótlóbuszok miatt az utasok a nagyobb csomópontokban lekésik a csatlakozást. Ráadásul a buszokon kerékpárt sem lehet szállítani, holott az érintett vonalak közül több is turisztikailag kiemelt fontosságú térségben fut: a Tisza-tónál például néhány hete adták át azt az új kerékpárút-szakaszt, amelynek köszönhetően a tavat már dedikált kerékpárúton is körbe lehet tekerni.

A Zalában futó, 1999–2000 során részben új nyomvonalon újjáépített, 2010-ben villamosított 25-ös vonalról is száműzték a helyi személyvonatokat – a nemzetközi járatok pedig a vírushelyzet miatt elrendelt határzárak okán nem közlekedtek. Az Őrségből tíz polgármester levélben kérte Palkovics László innovációs és technológiai minisztert, hogy gondolja át és vizsgálja felül a döntést.

Több vonalon egyszerre közlekedik a vonatpótló busz és a karbantartásra visszatérő, ám üres személyvonat. Joó Ferenc július 11-ei felvételén Szarvas után billeg a 37322-es számú Mezőtúr–Mezőhegyes vonat

A járványügyi menetrend egyik abszurditása, hogy több vonalon egyszerre közlekedik a pótlóbusz, valamint az üresen, utasok nélkül, szerelvényvonatként visszatérő vonat is, pluszköltséget termelve. A vasúti járatritkítás teljes átgondolatlanságáról Csach Gábor, Balassagyarmat polgármestere élő videóban számolt be: a felvételen jól látható, hogy a pótlóbusz körülbelül húsz utassal megérkezik Balassagyarmatra, majd néhány perc múlva ugyanabból az irányból befut az üres Bz-szerelvény is, hogy az éjszaka folyamán elvégezzék rajta a szükséges karbantartást és takarítást.

A restitúcióra szánt tíz vonal közül többet is érintenek a fentebb említett problémakörök. Valószínűleg elsősorban politikai visszhang alapján térnek vissza a megszokott rendbe ezek a mellékvonalak – véli a Regionalbahn. A 25-ös vonal menetrendi helyreállításának híréről például a térség országgyűlési képviselője, V. Németh Zsolt számolt be a vaol.hu-nak; a politikus magától az ITM Közlekedéspolitikáért Felelős Államtitkárságától értesült a lépésről.

A vicinálisok helyzetének visszaállításával kapcsolatban megkérdeztük a MÁV-ot is, mihelyst válaszolnak, közzétesszük azt.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek