2022-ig új kerékpáros útvonalak jönnek létre Kőbányán

MTI/iho   ·   2021.03.30. 07:40
00_kobanya_kerekpar

Elkészültek tervezett kerékpáros fejlesztések műszaki tervei: a 2022 közepéig megvalósuló egymilliárd forint értékű beruházás elsődleges célja, hogy a hálózat hiányos szakaszainak megteremtésével biztonságos és gyors kerékpáros kapcsolatok jöjjenek létre a kerületen belül és más városrészekkel – közölte a Budapesti Közlekedési Központ.

Az új hálózatnak köszönhetően 10–15 perc alatt elérhetők lesznek a Kőbánya központjában található köz- és oktatási intézmények, üzletek, a közösségi közlekedés megállói, észak–déli irányban pedig könnyebb lesz a kerület átjárhatósága. Ezen túlmenően a kerület zöldövezetei – Óhegy park, Rákos-patak – is elérhetők lesznek kerékpárral.

A tervekben szereplő szakaszok összekötik a X. kerületet a szomszédos városrészek kerékpáros-hálózatával is. Így az Örs vezér téri, a Határ úti vagy a Kőbánya-Kispesti főbb közösségi közlekedési csomópontokba negyedórán belül, míg a Kálvin térre a Kőbányai út mentén huszonöt perc alatt el lehet majd jutni kerékpárral.

Fontos szempont a beruházás tervezésében, hogy a mindennapi ügyintézés, munkába, óvodába, iskolába járás biciklivel is minden korosztálynak elérhető legyen, illetve az új fejlesztéseknek köszönhetően egyre többen döntsenek a kerékpározás mellett. A tervekben ezért övezeti sebességcsillapítások, gyalog- és kerékpárút kialakítása, kerékpáros átvezetések biztonságos kialakítása, útburkolati jelek felfestése, járdaépítés, egyirányúsítások, kerékpársávok kialakítása szerepel.

Az egymilliárd forint értékű beruházás várhatóan 2021 végén kezdődik és 2022 közepén fejeződik be. A kőbányai beruházás egy nagyobb kerékpáros fejlesztési program része. Az Európai Unió támogatásával 2023 nyaráig 8 milliárd 390 millió forint forrás jut a főváros biciklis infrastruktúrájának fejlesztésére.

A BKK közölte azt is, hogy a Magyar Kerékpárosklub legfrissebb mérései azt mutatják, hogy 2020-ban ötvenhét százalékra nőtt azon budapestiek aránya, akik különféle rendszerességgel kerékpárt használnak. A fővárosban működő számlálók 2020-ban tizenöt százalékkal nagyobb biciklis forgalmat mértek, mint 2019-ben.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek