A fiúk a vágányban dolgoznak: pályafelújítások és menetrendi módosítások a vasútvonalakon december 6-ától

iho/vasút   ·   2020.12.06. 09:00
vaganyzar_2020_01

Közzétette a MÁV azoknak a pályafelújításoknak a listáját, amelyek átnyúlnak a menetrendváltáson.

29-es: most éppen január 8-áig érvényes a menetrend-módosítás

A Budapest–Székesfehérvár–Tapolca vonalon a december 13-i menetrendváltásig, majd pedig 13-ától január 8-áig módosult a menetrend az észak-balatoni vasútvonal Szabadbattyán és Balatonfüred közötti szakaszának villamosítása miatt. Székesfehérvár és Balatonfüred között pótlóbuszokkal kell utazni. A buszok néhány település kivételével nem a vasútállomásoknál, hanem a főúton érintett autóbusz-megállókban állnak meg.

Több vonat nem közlekedik a Déli pályaudvar és Tapolca között. Helyettük Székesfehérvárig a menetrend szerinti elővárosi és távolsági vonatokkal lehet eljutni, onnét pedig pótlóbuszokkal tovább utazni Balatonfüred, illetve Aszófő felé. Az utasok a tapolcai gyorsvonatok helyett a Balaton és Tópart InterCity vonatokkal is utazhatnak a Déli pályaudvarról Lepsényig. A vonatokról Lepsénynél lehet átszállni a Balatonfüredre tartó pótlóbuszokra, melyek Balatonakarattyánál érik el az északi partot.

Rinya-patak: nem gondolta volna, hogy akkorát árad, hogy április végéig tart a vasúti híd megerősítése

A Dombóvár–Gyékényes vonalon a december 13-i menetrendváltásig, majd pedig 13-ától 2021. április 30-áig módosított menetrend szerint közlekednek a vonatok, Beleg és Somogyszob között pedig pótlóbuszok szállítják az utasokat. A vonatok Kaposvártól általában pár perccel korábban vagy később indulnak, Gyékényesre 20–30 perccel később érkeznek meg. Gyékényesről 20–30 perccel korábban indulnak a vonatok. A Somogy InterCity Belegig közlekedik, onnan busszal lehet Somogyszobra eljutni, majd egy másik vonatra kell átszállniuk az utasoknak, de az a vonat nem IC szolgáltatásúként közlekedik tovább Gyékényesre. A július végi heves zivatarok következtében a megáradt Rinya-patak alámosta az egyik vasúti hidat, amelynek helyreállítása, megerősítése hosszabb időt vesz igénybe, ezt a munkát folytatják a vágányzár ideje alatt.

A Beleg és Somogyszob közötti pótlóbuszok közlekedéshez igazodva, a Somogyszob–Nagyatád vonalon módosított menetrend szerint közlekednek a vonatok.

108-as, 109-es: tovább serénykednek egész télen

Debrecen–Füzesabony vonalon a december 13-i menetrendváltásig, majd pedig 13-ától február 28-áig a vonatok módosított menetrend szerint közlekednek. Debrecen és Balmazújváros, illetve egy-egy délutáni vonat esetében pedig Debrecen és Hortobágy között pótlóbuszok szállítják az utasokat, pályafelújítás miatt. A Debrecen–Tiszalök vonalon is pótlóbuszok járnak a Debrecen–Hajdúböszörmény, Hajdúnánás szakaszon.

135-ös: most éppen 2021. február 21-áig tart majd a huszonkét kilométernyi pályaépítés

A Szeged–Hódmezővásárhely–Békéscsaba vonalon a december 13-i menetrendváltásig, majd pedig 13-ától február 21-éig a vonatok módosított menetrend szerint közlekednek a Szeged-Rókus és Hódmezővásárhelyi Népkert állomás között végzett pályaépítés miatt. Szeged és Hódmezővásárhely között valamennyi vonat helyett pótlóbuszokkal lehet utazni.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek