A fiúk a vágányban dolgoznak: pályafelújítások és menetrendi módosítások április 12-étől

iho/vasút   ·   2021.04.11. 09:00
vaganyzar_2020_01

Új fázis kezdődik a 29-esen, a 100a-nak nekiestek, a Rinya-patak még mindig nyerésre áll, a 25-öst szakaszosan újítják fel.

Ezen a héten még nem közlekednek a „diákvonatok”

A járványhelyzet miatt bevezetett online oktatási időszak alatt több vasútvonalon módosult a menetrend. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium döntése szerint hatályos kormányrendelet alapján várhatóan április 18-áig nem közlekednek azok a vonatok, amelyek elsősorban az iskolásforgalom kiszolgálását biztosítják a reggeli és délutáni órákban, illetve a diákok hétvégi távolsági utazását segítik. A változás a vasútvonalak menetrendjében a 60-as, a 65-ös, a 66-os és a 67-es számú korlátozással megjelölt vonatokat érinti.

Az egyes vasútvonalakon ideiglenesen nem közlekedő járatok listája elérhető a letölthető dokumentum 3. oldalától.

1-es: drótkarbantartás és hídépítés miatt is változik a menetrend

Április 25-éig Tatabánya és Kimle-Károlyháza között a felsővezeték karbantartása miatt lesznek korlátozások, valamint ugyanekkor Budapesten, az összekötő vasúti hídnál pályaépítési munkálatokat végeznek, ezért az alábbi változásokat vezeti be a MÁV-Start:

  • a szombathelyi és a soproni InterCity vonatok a Keleti pályaudvar helyett a Déli pályaudvarról indulnak és oda is érkeznek,
  • a Szentgotthárdról 5:01-kor a Keleti pályaudvarra induló Savaria IC csak Budapest-Kelenföld állomásig közlekedik,
  • a munkanapi délutáni G10-es vonatok a Keleti pályaudvar helyett Budapest-Kelenföldről indulnak,
  • a normál menetrend szerint a Keleti pályaudvarról 21:40-kor Győrbe induló G10-es járat a Déli pályaudvarról indul 21:50-kor,
  • a vasárnap délutánokon közlekedő (Szombathely–)Győr–Budapest viszonylatú mentesítő vonatok is csak Budapest-Kelenföld állomásig közlekednek.
  • a Szombathelyről 19:10-kor Budapestre induló Claudius IC már április 5-én a Déli pályaudvarra érkezik, viszont április 25-én este már a Keleti pályaudvar a végállomása.
S36, G43: hídépítés miatt máshogy közlekednek

Április 6-ától 25-éig a Budapest-Kelenföld és Kőbánya-Kispest közötti szakaszon az S36-os és G43-as elővárosi vonatok közlekedési rendje változik, mert a ceglédi vonalon, valamint az összekötő vasúti hídnál pályaépítési munkálatokat végeznek. Az S36-os vonatok csak Budapest-Kelenföld és Tárnok, Martonvásár, illetve Kápolnásnyék között járnak, valamennyi G43-as járat pedig csak Kőbánya-Kispest és Székesfehérvár között közlekedik.

A módosított közlekedési rend szerint három héten át Budapest-Kelenföld és Kőbánya-Kispest között csak óránként járnak az elővárosi vonatok (G43), a ceglédi vonal felújításának június 18-áig tartó fázisában munkanapokon reggel Üllőről nem indulnak közvetlen vonatok a székesfehérvári vonal felé.

Pótlózás Pilisvörösvár és Esztergom között

A Budapest–Esztergom vonalon április 17-én és 18-án a vonatok módosított menetrend szerint közlekednek. Az S72-es és Z72-es vonatok helyett Pilisvörösvár és Esztergom között pótlóbuszok közlekednek.

(térképek: MÁV-Start)

Pilisvörösvár és Szabadságliget, valamint Piliscsaba és Klotildliget között ráhordó kisbuszokat indítanak. Az átszállás miatt a Nyugati pályaudvar és Esztergom között 14–23 perccel hosszabb az eljutási idő a menetrend alapján. A korlátozás miatt már az április 16-án a Nyugati pályaudvarról 23:15-kor induló S72-es vonat utasainak is pótlóbuszra kell átszállniuk Pilisvörösváron.

Új fázis kezdődött a 29-esen

A Budapest–Székesfehérvár–Tapolca vonalon a vasútvillamosítási munkák jelenlegi fázisához igazodva május 30-ig a vonatok módosított menetrend szerint közlekednek. Székesfehérvár és Balatonfüred között továbbra is pótlóbuszokkal kell utazni. A buszok néhány település kivételével nem a vasútállomásoknál, hanem a főúton érintett autóbusz-megállókban állnak meg. Déli pályaudvar és Tapolca között nem közlekednek a gyorsvonatok. Az utasok a tapolcai gyorsvonatok helyett a Balaton és Tópart InterCity vonatokkal utazhatnak a Déli pályaudvartól Lepsényig. A vonatokról Lepsénynél lehet átszállni a Balatonfüredre tartó pótlóbuszokra, melyek Balatonakarattyánál érik el az északi partot.

Szakaszosan újítják fel a 25-öst, ezen a héten kezdenek

A Celldömölk–Zalaegerszeg vonal egy-egy szakaszán pályakarbantartást végeznek. A vonatok módosított menetrend szerint közlekednek. Április 13-ától 15-éig a Göcsej és a Citadella InterCity vonatok utasait Devecser és Jánosháza között pótlóbuszok szállítják.

A Rinya-patak áradását még mindig nem heverte ki a MÁV – sőt, május 16-áig kitolták a módosított menetrendet

A Dombóvár–Gyékényes vonalon most már nem április 30-áig, hanem május 16-áig közlekednek módosított menetrend szerint a vonatok, Beleg és Somogyszob között pótlóbuszok szállítják az utasokat. A vonatok Kaposvártól általában pár perccel korábban vagy később indulnak, Gyékényesre 20–30 perccel később érkeznek meg. Gyékényesről 20–30 perccel korábban indulnak a vonatok. A Somogy InterCity Belegig közlekedik, onnan busszal lehet Somogyszobra eljutni, majd egy másik vonatra kell átszállniuk az utasoknak, de az a vonat nem IC szolgáltatásúként közlekedik tovább Gyékényesre. A július végi heves zivatarok következtében a megáradt Rinya-patak alámosta az egyik vasúti hidat, melynek helyreállítása, megerősítése hosszabb időt vesz igénybe, ezt a munkát folytatják a vágányzár ideje alatt.

A Beleg és Somogyszob közötti pótlóbuszok közlekedéshez igazodva, a Somogyszob–Nagyatád vonalon módosított menetrend szerint közlekednek a vonatok.

100-as: elkezdődött a felújítás Vecsés és Monor között

A Budapest–Cegléd–Debrecen–Nyíregyháza–Záhony vonalon április 6-ától június 18-áig módosított menetrend szerint közlekednek a vonatok. Elkezdődik a Vecsés–Üllő–Monor szakaszon felújítása, és több fázisban, tervezetten ősz végéig tart.

Néhány vonat kivételével a vonatok a Nyugati pályaudvarról korábban indulnak, és később érkeznek oda, a Nyugati és Cegléd között hosszabb menetidővel közlekednek. Egyes vonatok eltérő megállási renddel vagy nem teljes útvonalukon közlekednek, illetve teljes útvonalon szünetel a közlekedésük.

S50-es jelzésű járatok

  • A monori S50-es vonatok rövidebb útvonalon, Budapest-Nyugati és Vecsés között munkanapokon közel 30 percenként, hétvégénként óránként közlekednek, mindkét irányban minden állomáson, megállóhelyen megállnak. Vecsés és Üllő között óránként pótlóbusz közlekedik helyettük. A csak munkanapokon csúcsidőben közlekedő vonatokhoz Vecsés és Monor között közlekedő pótlóbuszok csatlakoznak (hajnalban Budapest felé, délután Monor felé).

S50-es pótlóbuszok

  • Vecsés és Üllő között naponta 5:58-tól 20:59-ig óránként közlekednek pótlóbuszok.
  • Munkanapokon Vecsés és Monor között 14:35-től 18:35-ig óránként.
  • Naponta Üllő és Vecsés között 8:38-tól 21:38-ig óránként.
  • Munkanapokon Monor és Vecsés között 5 órakor és 5:55-kor, valamint Üllő és Vecsés között 7:03-kor, 8:08-kor.
  • Május 26–27-én az éjjeli pótlás Vecsés és Üllő között Szolnok felé 1:13-kor és 3:13-kor, Budapest felé 0:13-kor indul.
  • Vecsés-Kertekalja vasúti megállóhelyre nem tér be a pótlóbusz, azokra onnét egy kilométerre, Vecsés, Iskola utca autóbusz-megállónál lehet felszállni vagy azokról leszállni.
  • Hosszúberek-Péteri vasúti megállóhelyre nem tér be a pótlóbusz, azokra Péteri, Hosszúberek-Péteri autóbusz-megállóhelyen lehet fel- vagy leszállni.

Z50-es jelzésű zónázóvonatok, délutáni G50-es járatok

  • A zónázó vonatok Budapest-Nyugati pályaudvar és Cegléd között óránként közlekednek, néhány vonat kivételével Üllő állomáson és Hosszúberek-Péteri megállóhelyen is megállnak. Ezen felül munkanapokon délután Budapestről 14:38-tól 18:38-ig óránként G50-es vonatok indulnak Cegléd, illetve Szolnok felé, Vecsés, Monor, Monorierdő, Ceglédbercel, Ceglédbercel-Cserő megállásokkal.
  • Budapest és Nyíregyháza, illetve Záhony közötti InterCity és sebesvonatok
  • Néhány vonat kivételével a Nyíregyháza, illetve Záhony felé, valamint felől közlekedő intercity és sebesvonatok a Nyugati pályaudvar és Cegléd között összevonva (egyesítve) közlekednek, Monor állomáson is megállnak. A vonatokat Cegléd állomáson kapcsolják össze, illetve kapcsolják szét. A kijelölt kocsik a Nyugati pályaudvar és Cegléd között pótjegy nélkül vehetők igénybe. Vasárnaponként egyes sebesvonatok Újszász és Rákos felé kerülő úton közlekednek Budapest irányába.

Budapest-Nyugati és Szeged közötti intercityk

  • A szegedi intercityk több helyen megállnak: egész nap Monoron mindkét irányban, Budapestről Szeged felé délutánonként 13:43-tól 20:43-ig pedig Pilisen és Albertirsán is. A kijelölt kocsik a Nyugati pályaudvar és Cegléd között pótjegy nélkül vehetők igénybe.

S36-os, G43-as jelzésű vonatok

  • Munkanapokon reggel az S36-os és a G43-as jelzésű vonatok nem közlekednek Üllő és Kőbánya-Kispest között. Ugyancsak kimarad a menetrendből a Kőbánya-Kispestről Budapest-Kelenföldre 7:12-kor induló (3592-es számú) S36-os személyvonatot.
  • Néhány járat menetrendje módosul a Budapest–Újszász–Szolnok, a Debrecen–Mátészalka és a Tuzsér–Záhony vonalon.

Az utazás előtt érdemes tájékozódni a közlekedő vonatok menetrendjéről. Minden érintett járatra rá lehet keresni a megújult Elvirában, továbbá az Android és iOS platformon működő MÁV mobilalkalmazás menetrendi keresőjében is.

101-es: a munka ünnepéig pótlózzák a 3:30-kor induló vonatot

A Püspökladány–Biharkeresztes vonalon május 1-jéig éjszakánként a vonal teljes hosszán pótlóbusz szállítja az utasokat a Biharkeresztesről Püspökladányba 3:30-kor induló vonat helyett.

108-as: október végéig folyamatosan dolgoznak

A Debrecen–Füzesabony vonalon október 28-áig a vonatok módosított menetrend szerint közlekednek a Tócóvölgy és Balmazújváros közötti átépítési munkálatok miatt. Debrecen és Balmazújváros, illetve egy-egy délutáni vonat esetében pedig Debrecen és Hortobágy között pótlóbuszok szállítják az utasokat.

Debrecen és Balmazújváros, illetve egy-egy délutáni vonat esetében Debrecen és Hortobágy között továbbra is pótlóbuszok szállítják az utasokat, mert a felújítás következő, március 1-jétől kezdődő fázisában a Debrecen–Füzesabony vonal Tócóvölgy és Balmazújváros közötti szakaszán folytatódnak a munkálatok, ez azonban már nem érinti a Debrecen–Tiszalök közötti vonalat.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek