A fiúk a vágányban dolgoznak: pályafelújítások és menetrendi módosítások március 1-jétől

iho/vasút   ·   2021.02.28. 09:00
vaganyzar_2020_01

A nagy újdonság az 1-esen van, illetve Debrecen környékén. A 29-esen folyamatosan dolgoznak, és még mindig a Rinya-patak áll nyerésre.

Egy picit módosul a menetrend az 1-esen, épp eléggé ahhoz, hogy lekéssük a vonatot, ha nem figyelünk oda

A Budapest–Győr–Hegyeshalom vonalon március 1-jétől 9-éig számos vonat menetrendje kismértékben módosul. A módosított vonatok többsége a megszokott időponthoz képest – több esetben csak egy-egy szakaszon – egy–hét perccel korábban közlekednek.

  • március 1-jén és 2-án a Sopron, illetve Szombathely felől Budapestre közlekedő IC vonatok 8 és 15 óra között egy perccel korábban indulnak Győr állomásról az alapmenetrendhez képest.
  • március 6-én és 7-én a Győrből 7 és 14 óra között Hegyeshalom, illetve Bruck a.d. Leitha állomás felé induló személyvonatok és EuRegio vonatok a megszokotthoz képest hét perccel korábban közlekednek.
  • március 6-én és 7-én a Hegyeshalomból 7 és 14 óra között Győrbe induló EuRegio- és személyvonatok a megszokotthoz képest öt perccel korábban közlekednek.

A menetrend módosításának oka, hogy a vasútvonalon több szakaszon, így Ferencváros–Budapest-Kelenföld, Nagyszentjános–Győrszentiván, Öttevény–Lébény-Mosonszentmiklós, valamint Győr–Öttevény között pályakarbantartást végeznek.

Villamosítás a 29-esen: március végéig tart ez a fázis

A Budapest–Székesfehérvár–Tapolca vonalon a vasútvillamosítási munkák jelenlegi fázisához igazodva március 27-éig a vonatok módosított menetrend szerint közlekednek. Székesfehérvár és Balatonfüred között pótlóbuszokkal kell utazni. A buszok néhány település kivételével nem a vasútállomásoknál, hanem a főúton érintett autóbusz-megállókban állnak meg. Déli pályaudvar és Tapolca között nem közlekednek a gyorsvonatok. Az utasok a tapolcai gyorsvonatok helyett a Balaton és Tópart InterCity vonatokkal utazhatnak a Déli pályaudvartól Lepsényig. A vonatokról Lepsénynél lehet átszállni a Balatonfüredre tartó pótlóbuszokra, amelyek Balatonakarattyánál érik el az északi partot.

(térképek: MÁV-Start)

Az észak-balatoni vonal villamosítása miatt várhatóan a turisztikai szezon kezdetéig közlekednek a pótlóbuszok a pályafelújítás és karbantartás miatt. A munka következő fázisához igazodva is módosított menetrend érvényes.

A Rinya-patak áradását még mindig nem heverte ki a MÁV

A Dombóvár–Gyékényes vonalon április 30-áig módosított menetrend szerint közlekednek a vonatok, Beleg és Somogyszob között pótlóbuszok szállítják az utasokat. A vonatok Kaposvártól általában pár perccel korábban vagy később indulnak, Gyékényesre 20–30 perccel később érkeznek meg. Gyékényesről 20–30 perccel korábban indulnak a vonatok. A Somogy InterCity Belegig közlekedik, onnan busszal lehet Somogyszobra eljutni, majd egy másik vonatra kell átszállniuk az utasoknak, de az a vonat nem IC szolgáltatásúként közlekedik tovább Gyékényesre. A július végi heves zivatarok következtében a megáradt Rinya-patak alámosta az egyik vasúti hidat, melynek helyreállítása, megerősítése hosszabb időt vesz igénybe, ezt a munkát folytatják a vágányzár ideje alatt.

(térképek: MÁV-Start)

A Beleg és Somogyszob közötti pótlóbuszok közlekedéshez igazodva, a Somogyszob–Nagyatád vonalon módosított menetrend szerint közlekednek a vonatok április 30-áig.

101-es: a munka ünnepéig pótlózzák a 3:30-kor induló vonatot

A Püspökladány–Biharkeresztes vonalon május 1-jéig éjszakánként a vonal teljes hosszán pótlóbusz szállítja az utasokat a Biharkeresztesről Püspökladányba 3:30-kor induló vonat helyett.

108-as: október végéig folyamatosan dolgoznak

A Debrecen–Füzesabony vonalon október 28-áig a vonatok módosított menetrend szerint közlekednek a Tócóvölgy és Balmazújváros közötti átépítési munkálatok miatt. Debrecen és Balmazújváros, illetve egy-egy délutáni vonat esetében pedig Debrecen és Hortobágy között pótlóbuszok szállítják az utasokat.

Az Észak-nyugati Gazdasági Övezet kialakításával összefüggő vasúti pályaépítési munkák első fázisával hamarosan elkészül a kivitelező, ezért Debrecen és Tócóvölgy, illetve Hajdúböszörmény között újból közlekedhetnek vonatok. Emiatt a felújítás kezdetekor leállított sorompókat visszakapcsolták.

A felújítás következő ütemétől, március elsejétől a Debrecen–Tócóvölgy–Hajdúnánás szakaszon újraindul a vonatközlekedés, de ezt megelőző két napban Debrecen és Hajdúböszörmény között már üzemi célú vonatok is közlekedhetnek. A következő vasúti átjáróknál a fénysorompókat üzembe helyezték:

  • Debrecen, Kishegyesi út,
  • Debrecen, 33-as út,
  • Debrecen, Vezér utca,
  • Debrecen-Józsa és Debrecen között, 35-ös út,
  • Debrecen-Józsa, Szordasi út,
  • Debrecen-Józsa, Bocskai István út,
  • Hajdúböszörmény-Bodaszőlő, 35102-es út (Zelemér/Bodaszőlő bekötő út)
  • Hajdúböszörmény, Külső Debreceni út.

Debrecen és Balmazújváros, illetve egy-egy délutáni vonat esetében Debrecen és Hortobágy között továbbra is pótlóbuszok szállítják az utasokat, mert a felújítás következő, március 1-jétől kezdődő fázisában a Debrecen–Füzesabony vonal Tócóvölgy és Balmazújváros közötti szakaszán folytatódnak a munkálatok, ez azonban már nem érinti a Debrecen–Tiszalök közötti vonalat.

Pályakarbantartás a Tápióvidéken

A Budapest–Szolnok–Békéscsaba–Lőkösháza vonalon március 6-ától 28-áig egyes vonatok módosított menetrend szerint közlekednek. Tápiógyörgye és Újszász között pályakarbantartást végeznek.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek