A másfeledik vasútvonal
A Kossuth Lajos, és később az Országgyűlés által is támogatott Magyar Középponti Vasút Bécs és Pest-Buda között a Duna bal partján képzelte el az összeköttetést, ahogy ez az 1846-ban Pest és Vác között megnyitott első magyar gőzvontatású vasút építésével el is kezdődött. Széchenyi István és Sina György bécsi bankár ellenben a jobb parton, Sopronon, Győrön át kötötte volna össze a császárvárost Magyarország központjával.
A Bécs–Gloggnitzi Vasút (Wien–Gloggnitzer Eisenbahn, WGB) már 1841. június 20-án megnyitotta Bécs–Bécsújhely közötti vonalát. A soproni vonalszakasz építését Sina és üzleti köre hol előtérbe helyezte, hol kihúzta a tervek közül, végül 1845 márciusában kezdték meg az építkezést a Sopron–Nagymarton (Mattersburg) szakaszon. A következő év végére három műtárgy kivételével mindenhol elkészültek az alépítménnyel.
A vonal legimpozánsabb műtárgya a nagymartoni, 250 méter hosszú, húsznyílásos viadukt. A völgy fölött 18 méter magasan átívelő híd szinte teljes egészében téglából épült, és a mai napig használatban van. Az első próbamenet 1847. augusztus 2-án haladt végig a 32 kilométer hosszú vasútvonalon, de egy nagyobb eső utáni földcsuszamlás miatt a tényleges megnyitást augusztus 20-ra kellett halasztani.
Az építő társaságtól a vonalat 1858-ban vette át a Déli Vasút (k. k. priv. Südbahn-Gesellschaft/cs. kir. szab. Déli Vaspályatársaság), addigra a Bécs–Trieszt összekötés a Semmeringen keresztül már üzemelt. A társaságnak nem állt érdekében az eredeti, Széchenyi–Sina-féle tervek alapján Pest-Budáig továbbépíteni a vasutat, a későbbi Sopron-Déli pályaudvarról csak 1865-ben épült meg a folytatás Szombathelyen át Nagykanizsáig.
