A tények makacs dolgok

Garai Szakács László   ·   2014.10.26. 18:45
szkt0

„Nekem elhiheti, otrombán pösze” – mondta A tanú című filmben Virág elvtársnak a logopédus, majd jött John Adams bonmot-ja: „A tények makacs dolgok.”

Ezt mondja a Szegedi Közlekedési Kft. is, amely az önkormányzati választások után, az új szegedi közgyűlés megalakulása előtt „úgy gondolta”, a lenti szöveg kíséretében nyitólapjára teszi ki a közérdekű adatok között föllelhető gazdálkodási adatait. Innen egyből oda, a pdf-ekhez juthat, ha gondolja. Mindez azért furcsa, mert ilyet korábban soha nem csinált a társaság, csak most, hogy október 12-én Szeged gyakorlatilag leváltotta korábbi közgyűlését. 2010 és 2014 között ugyanis a 29 fős testületben az MSZP-s polgármestert a Fidesz-KDNP a Jobbik képviselőjével összefogva 15–14-re rendre leszavazta, minden kérdésben. A városi cégek vezetőit is így cserélte le a közgyűlés 2010 végén. Akkor került az SZKT élére Tóth István Tibor is, aki mostanában azzal hívja föl magára a figyelmet, hogy a különböző üzemi tanácsi és egyéb üléseken – mondjuk így – meggondolatlanul beszél, lásd még káromkodás.

„A Szegedi Közlekedési Kft. elmúlt három évének gazdálkodását leginkább a működőképesség fenntartására tett erőfeszítés, és újabb és újabb többletfeladat megjelenése jellemezte.

A szegedi elektromos tömegközlekedési projekt által többletfeladatként jelent meg:

  • a 8-as trolibusz meghosszabbított útvonalon történő üzemeltetése,
  • az új 2-es villamos vonal üzemeltetése, illetve
  • a 10-es trolibusz vonal elindulására való felkészülés.

A villamos- és trolibusz közlekedés valójában az építkezések után 2012-ben indult meg újra Szegeden. Addig az olcsóbban üzemeltethető, de alacsonyabb színvonalú „villamospótló” járatok futottak.

Szintén ki kell emelni jogszabályváltozáshoz kapcsolható jelentős többletfeladatként a járművek évenkénti kötelező hatósági vizsgáztatását, mely minden trolibuszra kiterjedően a járművek eddiginél magasabb műszaki színvonalú felkészítését követelte meg. (62/2011 (XI.29) NFM és 63/2011 (XI.29) NFM rendelet).

Komoly feladat és eredmény volt mindezek mellett a bérkorrekciók, bérfejlesztések, járulékmódosulások és egyéb többletjuttatások biztosítása, a már meglévők megtartása.

Az említett többletfeladatok ellátása növekvő fenntartási és üzemeltetési költségigényt jelentett, mely többletköltségeknek azonban nem volt meg a bevételoldali fedezete (évek óta csökkenő fizető utasszám, csökkenő állami szerepvállalás, bázisszintű vagy csökkenő működési támogatás, kevesebb fizető parkolóhely, egyéb piaci tevékenység vállalásának jogszabályi tiltása). Az előzőleg felvett hitelek törlesztése mellett nem emelkedett a Társaság folyószámlahitel kerete sem, így csökkenő forrásokkal hiába tervezte és tartotta a Társaság a tevékenység ellátásához szükséges kiadásokat a szakmailag elvárt minimális szinten, a többletfeladatok megjelenése aránytalanul nagy terhet jelentett a gazdálkodás során.

A fentiekből is kiolvasható, hogy jelentős mértékű többletfeladat, rendeletváltozások és nehéz gazdasági környezet mellett kellett fenntartani a pénzügyi egyensúlyt és az eredménygazdálkodást az SZKT vezetése által. A Tulajdonos teherviselése az elmúlt három esztendő alatt az előző három évhez képest valorizálás és áremelkedési hatások nélkül számolva is több mint 1.500.000.000 Ft-tal csökkent, amivel beigazolódik az előző vezetés pazarló gazdálkodása és a váltás célszerűsége.

De beszéljenek a számok, a makacs tények!”

A pdf-ekkel kapcsolatban megkerestük Nagy Sándor önkormányzati képviselőt, az Együtt Csongrád megye 1. választókerületének elnökét is, aki már tagja volt az előző ciklusban is a szegedi közgyűlésnek (meg korábban is, sőt alpolgármeter is volt), és tagja a mostani testületnek is.

„Nem érzem magam könyvelőnek, de azért próbálom:

A középen lévő »Bevételek alakulása« ábrát nézném, azon minden rajta van:

  • A menetdíjbevétel lényegében szinten volt, noha közben csökkent az utasszám, és áfa-emelés is volt
  • A város által adott »alap« támogatás 2011-ben csökkent, de utána nőtt, 2013-ben másfélszerese volt a 2010-esnek.
  • A parkolási díjbevétel az csökkent, de ha belegondolunk, hogy a tavalyi évig a benzinfogyasztás vagy 20–25 százalékkal csökkent 2007-hez képest (idén már nőtt), és hogy gyakorlatilag bármikor lehet parkolóhelyet találni a belvárosban, nem gondolom, hogy a parkolóhelyek számának csökkenése okozta volna, egyszerűen kevesebbet járnak autóval az emberek.
  • A külső munka (ami gyakorlatilag a másoknak végzett munka, és a korábbi igazgató Dózsa Gábor »mániája« volt) a 2010–11-es 240–300 millióról 70 millióra csökkent (ekkor váltották le Dózsát – a szerk.).

Azért hadd tegyek hozzá még egy-két dolgot:

a menetdíjak, parkolási díjak, költségvetés, a 2010–14-es időszakban mindig a Fidesz szavazatával (is) ment át. Ebben Botka László polgármesterre mutogatni szerintem mondjuk így, nem fair. A tömegközlekedésért Kalmár László tanácsnok és országgyűlési képviselő volt felelős, a Közgyűlés által lett felkérve. Nem csinált semmit.

A céget egyébként valóban sújtja az összes intézkedés, ami a gazdálkodókat szokta: minimálbér-emelés, a normatív támogatás és az árkiegészítés elinflálása, utóbbinak a megnövelt áfával csökkentése. És sajnos sújtja a rossz menedzsment, és az is, hogy visszatértek a Bartha-időszakban – amikor ugyanez a menedzsmentje volt a cégnek – már látott alvállalkozók is. (Bartha László 1998–2002 között volt Szeged fideszes polgármestere – a szerk.)

Szeged új közgyűlése holnap, hétfőn délután két órától alakul meg. Ezzel kapcsolatban Botka László polgármester a delmagyar.hu-nak elmondta, „nem lesz átvizsgáló és átvételi bizottság, mert nem akarnak politikai cirkuszt, nem akarnak revansot venni. Más módon és más eszközzel fogják biztosítani azt, hogy törvényesen, szabályosan és tisztességesen dolgozzanak az önkormányzati cégek. Az erre vonatkozó előterjesztését a novemberi közgyűlésre nyújtja be a polgármester. Botka elmondta, ha valakinek vannak emlékei, hogy ezt 2002-ben hogyan csinálták, nem fog meglepődni, hogy milyen megoldást fognak választani. Botka hangsúlyozta, nem politikusokra, hanem szakemberekre akarja bízni az önkormányzati cégek rendbetételét.”

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek