American: új bonyodalmak a nagy döntések előtt

iho/repülés   ·   2012.08.22. 12:57
aa_cim

Miközben az American Airlines és a pilótái közti kötélhúzás bírósági eljárásba torkollott, a kabinszemélyzetek szakszervezete, a Professional Flight Attendants (APFA) 60-40 arányban elfogadta a menedzsment átszervezési tervét. De a jelek szerint magát a menedzsmentet továbbra sem fogadja el.

Miután a 13 544 légiutas-kísérőt tömörítő szervezet a csődbíróság által szorgalmazott koncepció mellett szavazott, most már „csak” a tízezer pilóta szervezetét kellene meggyőzni a rekonstrukciós elképzelések elfogadásáról. Az AA jogi úton szeretné kierőszakolni a velük való megegyezés érvényesítését, erről a csődbíróság szeptemberben hoz végleges döntést.

Novemberben döntés: megfelelő-e a kilábolási program

Novemberben kerül sor a csődvédelem alatt eddig tett lépések áttekintésére, és a légiutas-kísérők szakszervezete szerint annak várható döntése fényében a kabinszemélyzetek mindent elértek, amit ebben a helyzetben elérhetnek. Azonban a szakszervezet azt is bejelentette, hogy a pilótákhoz hasonlóan megszűnt a bizalma a légitársaság vezetése iránt, és amint a repülőgépvezetők, ők is erősen szorgalmazzák az összeolvadást a fúziót régóta szorgalmazó US Airways légitársasággal. A szervezet közleménye nyíltan ki is mondja: ennek a lépésnek az lenne a fő eredménye, hogy az American vezetését a US Airways főnöke, Doug Parker és csapata venné át.

Az American elnöke és menedzsmentje, amely legutóbbi nyilatkozata szerint már nem zárja ki (de továbbra sem szorgalmazza) az összeolvadást, a kabinszemélyzetek szervezetének szavazásáról szóló közleményében elégedettségét fejezi ki, hogy a légiutas-kísérők a restrukturális terv mellett döntöttek, de nem említik a szervezet állásfoglalását a menedzsment, azaz saját maguk leváltásáról.

A kisebb de rámenős kérő: a US Airways

Hogy még bonyolultabb legyen a helyzet, két jelentős amerikai szakmai szervezet, az American Antitrust Institute (AAI) és a Business Travel Coalition (BTC) dokumentumot, úgynevezett Fehér könyvet bocsátott ki, amelyben az AA és a US Airways fúziója ellen foglalnak állást. Az anyagban azzal érvelnek, hogy a fúzió révén olyan óriástársaság alakulna ki, amely versenyszempontból ellenséges környezetet kreálna főképp a low-cost és a regionális hordozók számára. Ha megtörténik ez az összeolvadás, akkor négy nagy konglomerátum, az AA-US, a Delta Air Lines, a Southwest Airlines és a United Continental a légi közlekedési piac több mint 70 százalékát ellenőrizné az Egyesült Államokban.

Ebben az esetben egyébként a négy közül a Southwest kerülne hátrányos helyzetbe a másik hárommal szemben, miközben 22 fontos légi útvonalon gyakorlatilag megszűnne a légitársaságok közti versenyhelyzet. Ez olyan fontos légi közlekedési csomópontok forgalmát érintené, mint a Chicago O’Hare, a Dallas-Fort Worth, a Los Angeles vagy a New York LaGuardia és a Washington National.

A fuzionált társaság túl nagy lenne, a verseny meg túl kicsi?

A US Airways sietett erre közleményében azzal válaszolni, hogy mindez az utasok érdekében történne. A cég érvelése szerint az American önálló társaságként ebben a pillanatban nem képes versenytársa lenni a Deltának és a United-Continentalnak, a US Airways komplementer hálózatával kiegészülve viszont éppenséggel serkentené a versenyt az észak-amerikai légitársaságok között.

A legfrissebb bonyodalom viszont már megoldva: a bíróság elutasította a Travelport nevű utazási-turisztikai tanácsadó és szervező cég keresetét, amely pedig még mindenféle fúzió nélkül vádolta gazdasági hatalommal való visszaéléssel a társaságot, mert az American a saját közvetlen jegyeladási-értékesítési rendszerét használja, az utazási irodák közvetítése kikerülésével.

Kapcsolódó hírek

Vasút Közút Nagyvasút Autóbuszközlekedés

MÁV-csoport-integráció: megszületett a megállapodás a kollektív szerződésről

iho/vasút   ·   2024.11.27. 15:00

Minden érintett szakszervezet aláírta az Integrált Kollektív Szerződést, mely garantálja a MÁV-Start, a Volánbusz és a MÁV-HÉV összeolvadásával létrejövő új, egységes személyszállító cégben az egyesülő társaságok valamennyi munkavállalójának biztonságos továbbfoglalkoztatását 2025. január elsejét követően is.