Antitalent

iho   ·   2013.10.01. 11:00
IMG_0082__130918_Pusztaszabolcs__5342002_008_009__400

Megkérdeztük a MÁV Zrt.-t, hogyan fordulhatott az elő szeptember 17-én, hogy a tíztagú Talent-flottából nyolc vonat is a Stadler karbantartó bázisa előtt állt. Amikor egy nappal később ott jártunk, már csak hat Talentet tudtunk összeszámolni, miközben a Flirtök épp akkor is jó ütemben cserélődtek a Stadler-telepen.

A 2006-os botrányos motorvonattenderen alul maradt Bombardier tíz járművet végül mégis el tudott adni a MÁV-nak. Az akkori közbeszerzési törvénynek egy olyan formulájáról volt szó, amely leginkább az „alkalmi vétel” fogalmával írható le hétköznapi nyelven. Ez két feltétel teljesülése esetén működött volna, azaz tette (volna) lehetővé a verseny nélküli üzletkötést: csak véges ideig fennálló ajánlat, és a piacinál lényegesen kedvezőbb ár. Utóbbi teljesülése kérdéses volt, az első harminc Flirt egységei átlag 4,96 millió euróba kerültek, a Talentek ára pedig egyenként 4,4 millió euró volt. A Talentek azóta sem a megbízhatóság példaképei, még az sem segített, hogy 2011-ben a Stader pusztaszabolcsi üzemegysége nyerte meg a motorvonatok karbantartására kiírt pályázatot.

Négy az állomáson, kettő a bázison nem termel<br>(fotó: Vörös Attila)

A MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatóságától megtudtuk, hogy a Talent motorvonatok rendelkezésre állási mutatója jelenleg 50 százalék alatti, míg a Stadlertől kapott válaszban a Flirtök ugyanezen mutatóját 96 százalékban jelölték meg! A MÁV válaszai szerint a pusztaszabolcsi napivizsga - amibe a gépészeti karbantartáson kívül a belső tisztítás és a vonat lemosása is beletartozik - a Flirteknél 3-5 órát, a Talentek esetében 5 órát vesz igénybe, ebben tehát nincs különösebb eltérés.

A vasúttársaságtól megtudtuk, hogy cikkünk megírásának apropója, azaz hogy szeptember közepén egy napon nyolc Talent is Pusztaszabolcson állt, egy egyedi eset volt. A motorvonatok hosszabb állásának legfőbb oka egy visszatérő tengelyhajtómű-probléma. A két motorvonattípust ugyanott tartják karban, így a munkavégzés minősége nem lehet az oka az 50 százalék alatti rendelkezésre állásnak. A MÁV válaszai szerint ezért is a tengelyhajtóműveket lehet hibáztatni.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek