Átveszi saját vasúti infrastruktúrájának kezelését a trieszti kikötő

iho/vasút   ·   2024.02.02. 08:50
trieszt_kikoto_terminal

A létesítmény vasúti infrastruktúrájáért eddig az olasz nemzeti infrastruktúra-kezelő Rete Ferroviaria Italiana (RFI) felelt.

A legnagyobb olaszországi kikötőt irányító Kelet-Adriai Tengeri Kikötői Hatóság megkapta az engedélyt az olasz nemzeti vasúti és közúti infrastruktúra-biztonsági ügynökségtől (ANSFISA). A tanúsítvánnyal, melyet olaszországi kikötő most először szerzett meg, már a teljes kikötői infrastruktúrát kezelheti a kikötőüzemeltető.

A döntéssel a szükséges infrastrukturális fejlesztések végrehajtását is átveszik. Az RFI-nek 2022 szeptemberében néhány ilyen fejlesztést el kellett halasztania a növekvő energiaköltségek, valamint az ANSFISA normatíváinak betartását illető akadályok miatt. A hatóság ennek érdekében egy külön a vasúti infrastruktúrára figyelő szervezetet is létrehozott.

A pályahálózat-működtetői státuszt a kikötő által 2023-ban kezelt több mint 12 ezer tehervonat okán is ítélték oda: a kikötőn átkelő konténerek körülbelül 54 százaléka vasúton érkezik vagy indul. A státusz birtokában a trieszti kikötőnek a vasúti infrastruktúra fejlesztéséről, kezeléséről és karbantartásáról is gondoskodnia kell – számol be a Rail Freight.

(Nyitóképünkön a trieszti kikötő. Kép forrása: railfreight.com)

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek