Az Egyesült Királyságra is kiterjed az amerikai tilalom, Budapestet is érintő változások

iho   ·   2020.03.14. 16:20
n393an_400px

Három nappal azután, hogy Trump elnök meghirdette a beutazási tilalmat a schengeni Európa felől, megtörtént a sokak által jósolt kiterjesztés, most Pence alelnök jelentette be, hogy a tilalmat kiterjesztik az Egyesült Királyságra és Írországra is. Az eredeti intézkedés ugyan szabadon engedte a szigetország felől a légiforgalmat, de a kontinentális Európa állampolgárai innen sem repülhettek át az USA-ba, ugyanakkor a British Airways vezérigazgatójának tegnapi nyilatkozatából már lehetett sejteni, a társaság is arra számít, hogy ez a kivételezett helyzet nem tart sokáig. A mostani intézkedés továbbra is a kijelölt repülőterekre korlátozza az amerikai állampolgárok hazatérését is az Államokb, ezek pedig: Atlanta, Boston, Chicago, Dallas-Fort Worth, Detroit, Honolulu, Los Angeles, Miami, New York JFK, Newark, San Francisco, Seattle és Washington Dulles.

Korábban írtuk:

Lengyelország. A lengyel kormány határozata szerint március 15-én, nulla órától kezdve, az ország nem indíthat, nem fogadhat nemzetközi repülőjáratokat, külföldi állampolgárok az ország területére nem léphetnek be, a hazatérő lengyel állampolgárok pedig karantén alá kerülnek. A bevezetett intézkedés a magyar illetőségű Wizz Air-re és a lengyel nemzeti légitársaságra, a LOT-ra is vonatkozik, és legalább 10 napig érvényben is marad. Így a LOT az összes Magyarországról és Magyarországra érkező járatát törölte.

Kapacitást csökkent a Norwegian, közel 4000 járatot törölnek

A koronavírus miatti kereslet csökkenésre reagálva a Norwegian járattörléseket készít elő. A társaság március közepétől egészen június közepéig mintegy háromezer járatot töröl, ez az erre az időszakra szánt kapacitás tizenöt százaléka. A jelentős változás természetesen az egész útvonalhálózatra kihat majd. Továbbá a Norwegian International Airlines a személyzeti állományát is felülvizsgálta, egyes kollégákat ideiglenesen elküldenek fizetés nélküli szabadságra. Az utasokat érintő változásokat a légitársaság a lehető leghamarabb közölni fogja, emailben, és a közösségi média felületen is.

“Ez az időszak most igazán kritikus az egész légiközlekedési iparágra, beleértve minket is. Arra bíztatjuk a hatóságokat, hogy haladéktalanul hajtsanak végre intézkedéseket a légitársaságok pénzügyi terheinek közvetlen csökkentésére, a kritikus infrastruktúra és a munkahelyek védelmének érdekében.” - mondta Jacob Schram, a Norwegian vezérigazgatója.

A vállalat segítségére sietett a norvég kormány. Erna Solberg miniszterelnök kijelentette: „Célunk az, hogy konkrét intézkedéseket találjunk, különösen annak biztosítása érdekében, hogy minden nehézség nélkül működjenek a társaságok”. Később kiderült, hogy a légitársaságnak kevesebb adót kell fizetnie az intézkedések értelmében.

A Norwegian egyik Boeing 737 MAX 8 típusú repülőgépe, ilyenek lettek kényszerpihenőre küldve. (fotó: Kohutovics Bence)

A Norwegian Air Shuttle részvényei a járvány globális kitörése óta közel 70 százalékkal estek, most is rekord alacsony szinten vannak a járvány tőzsdei hatásaa miatt. A Norwegian hosszabb ideje küszködik gazdasági problémákkal, hiszen kapacitásuk nem teljes a Boeing 737 MAX-ok földre kényszerítése miatt, a flottájukban 18 ilyen típusú repülőgépük van, további 14-re van megrendelésük. A másik súlyos probléma a szélestörzsű Boeing 787 Dreamliner flottájukat érinti, a Rolls-Royce TRENT 1000-res hajtómű hibái miatt; ezzel a problémával számos más légitársaság is küszködik, nem csak a Norwegian. - erről itt olvasható korábbi cikkünk. Jacob Schram a Norwegian új vezérigazgatója azonban azt ígéri, hogy a koronavírus lecsengése, az utazási kedv visszatérése után a társaság fokozatosan ismét nyereséget termel majd. Az amerikai kormány határozata értelmében a repülőjáratok a Schengeni övezetből nem érkezhetnek az Egyesült Államok területére. A Norwegian viszont az Egyesült Királyságbeli központjukról, London-Gatwickről továbbra is üzemelteti a tengerentúli járataikat.

A Wizz Airt érintő változások

A Wizz Air március 16. és április 3-a között törli a Budapest és Oslo között közlekedő járatait, miután a norvég hatóságok új intézkedéseket vezettek be a koronavírus-járvány terjedésének megfékezésére - jelentette be a légitársaság.

Azoknak az utasoknak, akik a járatra a jegyüket a wizzair.com honlapon, vagy a légitársaság mobilalkalmazásában vásárolták meg,a légitársaság a Wizz számláján a viteldíj összegének 120 százalékát automatikusan jóváírja, amit 24 hónapon belül használhatnak fel a Wizz Air termékeinek és szolgáltatásainak megvásárlására. Az utasok kérhetik a viteldíj visszatérítését is, ebben az esetben az eredeti viteldíj száz százaléka jár vissza. Ez a sokadik járattörlés, amit a Wizz Air (a többi légitársasághoz hasonlóan) kénytelen bejelenteni. A magyar alapítású légitársaság a napokban törölte az összes olaszországi és izraeli járatát március hónapra.

El Al - Izraeli Légitársaság

A légitársaság felfüggeszti Budapesti járatát, és nemzetközi járatait, az Izraeli Egészségügyi Minisztérium döntése értelmében, hiszen az országba nem léphet be külföldi állampolgár, csak az izraeli állampolgárok léphetnek be. A légitársaság száz százalékban visszatéríti a repülőjegyek árát.

Kivonja flottájából az American Airlines a Boeing 767-es és 757-es repülőgépeit

Ilyen Boeing 787 Dreamlinerek fognak járni Budapestre is nyártól (fotó: Zbronkó Tamás)

Az American Airlines 2020 május végétől az egész Boeing 767-es flottát kivonja a forgalomból, míg a Boeing 757-eseket (becenevükön: ceruzák) 2021-ben tervezik kivonni a flottából. A tervek szerint helyettük a Boeing 787 Dreamlinerek és az Airbus A321XLR-ek repülnek majd. Ebből adódóan a nyári menetrendben is tervezett Philadelphia - Budapest járatot is június elejétől Boeing 787 Dreamlinerrel fogja repülni a légitársaság, így igazán érdemes lesz fotózni májusban a légitársaság maradék 767-eseit. A Dreamlinerre váltás azonban mindenképpen minőségi, kényelmi lépést hoz, azoban  nem tudjuk még, hogy ez áremelkedéssel fog-e járni. A Dreamlinerek sokkal kényelmesebbek, modernebb kabinelrendezéssel repülnek, mint az öregecske Boeing 767-esek. Az American Airlines az Egyesült Államokból két Dreamlinerrel fog járni Budapestre, Philadelphiából és Chicagóból.

Az American Airlines hamarosan nyugdíjba vonuló Boeing 767-eseinek az egyike. N393AN -LHBP (fotó: Kohutovics Bence)

A Lufthansa csoportot érintő változások

Európában számos járatot törölt a Lufthansa, a Swiss, az Austrian Airlines is, a törölt járatokról a légitársaságok értesítik az utasokat. Mint korábban beszámoltunk róla, az amerikai járatok közül csak néhány repül tovább, mindössze három repülőtérre, és csak USA állampolgároknak.

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek