Brüsszel szerint uniós jogot sért a tervezett német autópályadíj

MTI/iho   ·   2015.02.28. 09:55

A Der Spiegel honlapján közölt beszámoló szerint a brüsszeli bizottság jogi szakvéleményt készített az úgynevezett infrastrukturális járulékra vonatkozó két törvénytervezetről, és megállapította, hogy az elképzelés „legkevesebb két ponton” sérti a közösségi jogot.

A törvényhozás alsóháza, a Bundestag elé került javaslatok egyike a járulék – az autópályadíj – bevezetéséről, a másik pedig a gépjárműadó csökkentéséről rendelkezik. E szerint az adó rendre az adott gépkocsi után fizetendő járulék összegévvel megfelelő mértékben csökken. A német autósok terhei így végeredményben nem növekednének az autópályadíj miatt.

Az Európai Bizottság szerint egyértelmű, hogy a két törvénytervezet összefügg egymással, egy rendszert alkot, amely hátrányos helyzetbe hozza mindazokat az uniós állampolgárokat, akik nem Németországban üzemben tartott gépkocsival használják a németországi autópályákat. Az ilyen diszkrimináció pedig nem egyeztethető össze az uniós joggal.

A bizottság másik fő kifogása technikai jellegű, a díjtételekre vonatkozik: Brüsszel szerint a legrövidebb időre szóló autópályamatrica és az éves matrica ára között nyolcszoros különbségnek kell lennie, és a német terv nem felel meg ennek az „ökölszabálynak”, mert a tíznapos matrica tíz euróba kerülne, a legolcsóbb éves matrica ára pedig húsz euró lenne.

A bajor konzervatív CSU kezdeményezésére kidolgozott elképzelés szerint az autópálya-használati díjat a személygépkocsik és lakóautók után kell majd megfizetni. A díjkategóriákat a motor hengerűrtartalma, a használt üzemanyag és az autó környezetvédelmi besorolása alapján alakítják ki, a díj annál alacsonyabb, minél kevésbé szennyezi a környezetet a gépjármű. Az elektronikus autópálya-matricát tíz napra, két hónapra vagy egy évre lehet majd megvásárolni a CSU-s vezetésű közlekedési minisztérium terve szerint.

A tárca ütemterve szerint a törvényjavaslatokról márciusban szavaz a Bundestag, és 2016 elejétől kell majd fizetni az autósoknak a sztrádák használatáért.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek