Magyar gép avatta fel az új gyergyóremetei repülőteret
Az épülő székelyföldi légikikötő tesztrepülés keretében először fogadott utasszállítót. A rendszeres járatok akár már 2024-ben elindulhatnak.
Az épülő székelyföldi légikikötő tesztrepülés keretében először fogadott utasszállítót. A rendszeres járatok akár már 2024-ben elindulhatnak.
A Bécset Bukaresttel összekötő Dacia nemzetközi gyorsvonat az eddigieknél bő fél órával gyorsabban, 96 perc alatt tudta le a Piski és Segesvár közötti, 169 kilométeres, már felújított szakaszt.
Másfél évtizeddel ezelőtt, 2008 pünkösdjén, május kilencedikén indult első útjára hosszú évtizedek elteltével az úttörő nappali személyvonat Erdélybe: a Székely gyors. Az évforduló alkalmából a még abban az évben az Indóház Kiadó gondozásában megjelent míves album szövegével idézzük meg az egyszeri és megismételhetetlent.
Az 1-es metróvonal megépítéséről a Gulermak és az Arcada építőipari vállalatokkal alkotott konzorcium részeként kötött szerződést az Alstom Kolozsvárral.
Másfél évtizeddel ezelőtt, 2008 pünkösdjén, május kilencedikén indult első útjára hosszú évtizedek elteltével az első nappali személyvonat Erdélybe: a Székely gyors. Az évforduló alkalmából a még abban az évben az Indóház Kiadó gondozásában megjelent míves album szövegével és felvételeivel idézzük meg az egyszeri és megismételhetetlent.
Másfél évtizeddel ezelőtt, 2008 pünkösdjén, május kilencedikén indult első útjára hosszú évtizedek elteltével az első nappali személyvonat Erdélybe: a Székely gyors. Az évforduló alkalmából a még abban az évben az Indóház Kiadó gondozásában megjelent míves album szövegével és felvételeivel idézzük meg a történteket.
Másfél évtizeddel ezelőtt, 2008 Pünkösdjén, május kilencedikén indult első útjára hosszú évtizedek elteltével az első nappali személyvonat Erdélybe: a Székely gyors. Az évforduló alkalmából a még abban az évben az Indóház Kiadó gondozásában megjelent míves album szövegével idézzük fel az egyszeri és megismételhetetlent.
Május elseje óta a kolozsvári vasúti szaklíceumban érettségiző, majd az évek során a temesvári műszaki egyetem modern vasúti rendszerek szakán gépészmérnöki mesteri fokozatig jutó Bartha Zsolt a jelentős erdélyi vasúti csomópont állomásfőnöke.
A „kincses várost” a föld alatt keresztben átszelő, huszonegy kilométer hosszú vonalának első szakaszát 2026 augusztusáig kell átadni.
Először a Budapest–Kolozsvár vonal, később ismét lesz Debrecen–Marosvásárhely, és más célállomások is beköthetők a BASe Embraereivel a Kárpát-medencében.
A CFR Infrastructură az olasz Webuild S.p.A. és a szintén olasz Salcef S.p.A. alkotta konzorciumot bízta meg a vonal két szakaszának korszerűsítésével.
Az utasok javaslatait figyelembe véve bővül a december 12-én életbe lépő 2021/2022-es vasúti menetrend. Újabb IC-k és nemzetközi vonatok, több és gyorsabb járat Pusztaszabolcs és Gödöllő térségében, esztergomi elővárosi közlekedéshez jut Süttő, az oroszlányiak pedig hétvégén is használhatják a közvetlen fővárosi vonatokat.
A 17:40-kor Budapestről induló szerelvényben újra fekvőhelyes kocsi közlekedik a Keleti pályaudvarról Nagyváradon, Kolozsváron, Csíkszeredán át.
A Transilvania új esélyei. Ki marad ki az állami támogatásból?. Másfél millió utas, vasút és távoli torony lesz Brassóban.