Nőtt a francia vasúti árufuvarozás mértéke az év első felében
A nemzeti vasút SNCF árufuvarozó leányvállalata, a Fret SNCF viszont év végén megszűnik, majd korlátozott tevékenységgel újraindul.
A nemzeti vasút SNCF árufuvarozó leányvállalata, a Fret SNCF viszont év végén megszűnik, majd korlátozott tevékenységgel újraindul.
A holland környezetvédelmi és közlekedési felügyelet ellenőrei szerint ezek a járművek veszélyt jelentenek a közlekedésbiztonságra, és nem felelnek meg az ilyen jellegű közlekedési eszközökre vonatkozó hivatalos előírásoknak.
A hollandiai Delfti Egyetem tanulóinak egy csoportja a világon elsőként hozott létre egy prototípus kitérőt, nagy lépést téve a technológia fejlődéséhez.
Folytatja nemzetközivé válását az osztrák szállítmányozási vállalat: a Captrain Netherlands megszerzésével további potenciált hoz a vasúti árufuvarozásba.
A malajziai légitársaság Amszterdamból Kuala Lumpurba tartó MH17-es járata 2014. július 17-én zuhant le Kelet-Ukrajnában, többségében holland utasokkal.
A logisztikai vállalat már Linzből és Duisburgból is szállít Európa legnagyobb mélytengeri kikötőjébe.
A Stadler újgenerációs hibridmozdonya megszerezte a típusengedélyt a két Benelux-országra, így már öt országban dolgozhatnak a hattengelyes gépek.
Számos nemzetközi útvonalon javultak a napközbeni eljutási lehetőségek, egyre nagyobb teret nyernek az akkumulátoros motorvonatok.
Az ÖBB első új éjszakai kocsijai a Bécs–Innsbruck–Hamburg és a Berlin–Brüsszel–Párizs útvonalakon közlekednek a menetrendváltástól. 2024 végére már tizenhárom szerelvény fog forogni.
A dán nemzeti vasúttársaság az eredetileg tervezett 2025 közepe helyett csak 2027-ben állíthatja forgalomba az Alstomtól rendelt Coradia Stream motorvonatok első példányait.
A sebességkorlátozás minden mellékutat és egyes főutakat is érint, a holland nagyváros útjainak körülbelül nyolcvan százalékára terjed ki.
A párizsi Charles de Gaulle és Orly nemzetközi repülőterekről így már negyvenegy útvonalon válik elérhetővé egy jeggyel a vasút és a repülés kombinációja.
A mozdonysorozat menetrend szerinti hivatalosan utolsó útjára november 19-én került sor. Vectronok veszik át a szerepet az Amszterdam–Berlin intercityken.
A Deutsche Bahn (DB), a Stadler, és annak AngelStar leányvállalata először látott el mozdonyokat az egységes európai vonatbefolyásoló rendszerrel a jármű gyártója nélkül. Ez hozzájárulhat az ETCS gyorsabb németországi bevezetéséhez.
A tíz európai országban aktív közlekedési vállalatot a miami központú, világszerte jelenlévő I Squared Capital befektetési alap vásárolja fel.