Kempingsátrak Budapest közepén? Nem egészen: elkezdik festeni a Lánchídon az új pályaszerkezetet
Elkezdődött a medernyílás pályaszerkezetének, valamint a láncok alsó szakaszának rozsdásodás elleni védelme a Lánchídon.
Elkezdődött a medernyílás pályaszerkezetének, valamint a láncok alsó szakaszának rozsdásodás elleni védelme a Lánchídon.
A romániai civil szervezet szerint a szállításügyi minisztérium akár 17 milliárd eurót is invesztálna a Nagyváradtól Kolozsváron és Bukaresten át Konstancáig vezető pálya megvalósítására, miközben a hagyományos hálózat fenntartására sincs elég forrás.
Vasúti hidak tucatjait robbantották fel az elmúlt hetek harcai során, és több ezer kilométernyi közút is megsemmisült.
A harmadik magyar–szlovák határkapcsolatot fejlesztő projekt veszi kezdetét egy éven belül a NIF Zrt. beruházásában.
Az Árpád hídnál módosul a közlekedés.
Megnyílt a gépjárműforgalom előtt a Margit híd és az Eötvös tér közötti teljes útszakasz, valamint mindkét irányban használható lesz a Jane Haining rakpart a Lánchíd és az Erzsébet híd között.
A budai oroszlánok még a „ráncfelvarrás” elején járnak: a makacs szennyeződéseik eltávolításához orvosi lézert is bevetnek.
A végéhez közelít a Szabadka–Horgos vonal metamorfózisa: a megújult infrastruktúra impozáns látványt nyújt.
A szakasz megépítésével Kecskemét és Békéscsaba között teljes hosszában elkészül az M44-es gyorsforgalmi út.
Elkészült a Lánchíd pesti hídfőjében a láncok föld alatti szakaszának, valamint a lehorgonyzó öntvényeknek a rozsdásodás elleni védelme.
Megkezdődhet a bal pálya szélesítése, a lokális pályaszerkezet cseréje, az elválasztó sáv építése, illetve a régi hidak bontása.
A Budapesten, Kőbányán kialakítandó épületegyüttesre a Múzeum 2020-ban kötötte meg a tervezési szerződést, a tervek pedig most kapták meg az építési engedélyeket.
A 2024 nyarára elkészülő beruházásnak köszönhetően Kalocsa és az M6-os autópálya, valamint Kalocsa és Paks között a menetidő hozzávetőlegesen tizenöt percre csökken.
Megkezdődött az új hídelemek elhelyezése a fontos fővárosi vasúti Duna-híd harmadik új felszerkezetén.
A 31-es főúton megnövekedett személyi- és teherforgalom-, valamint a nem megfelelő geometriai kialakítások miatti, jelenlegi balesetveszélyes csomópontok az átépítést követően biztonságosabbá válnak és dinamikusabbá teszik a közlekedést.