A hagyományos vasúti pályákon is lebeghetnek a maglevek!

iho/vasút   ·   2023.09.11. 15:00
nevomo_magrail

Sikeres teszteket hajtott végre a lengyelországi Nevomo, melynek megoldása forradalmasíthatja a vasúti ágazatot, egyesítve a hagyományos vasúti rendszereket az olyan ultramagas sebességű technológiákkal, mint a hyperloop.

A Nevomo Nowa Sarzyna-i, bő 720 méter hosszú MagRail-tesztpályáján végzett tesztek során egy hat méter hosszú, mágneses lebegtetésű (maglev) járművet mozgattak. A kéttonnás jármű hetven kilométer per órás sebesség felett kezdett el lebegni, álló helyzetből tizenegy másodperc alatt gyorsult fel száz kilométer per órás tempóra. A próbamozgások során 135 kilométer per órás tempót is elértek, bizonyítva ezzel, hogy a maglev-technológia a jármű és a pálya közötti súrlódás nélkül, stabilan működik hagyományos vasúti pályán is.

A cél, hogy a nagysebességű személyszállító MagRail-vonatok akár 550 kilométer per órás sebességgel haladhassanak, jelentősen csökkentve ezzel az utazási időt.

A cég vezérigazgatója és társalapítója, Przemek Ben Paczek elmondta, a vasúttörténelem során először haladt úgy, hogy hagyományos pálya felett lebegett és nem azon gurult, ezzel bizonyítva, hogy a hyperloop által ihletett, innovatív MagRail technológia nemcsak egy jövőbeli vízió, hanem már most is egy kézzelfogható megoldás a zöldebb és még inkább összekapcsolt Európa felé. A meglévő infrastruktúra felhasználásával a Nevomo költséghatékony és környezetbarát megközelítést kínál a vasúti közlekedés korszerűsítéséhez, összhangban az európai Zöld megállapodás célkitűzéseivel.

A Nevomo MagRail technológiája a hagyományos vasúti pályákat is hasznosítani tudja (képek forrása: Nevomo)

A vállalat három és fél évnyi kutatást és tesztelést követően bebizonyította, hogy a meglévő vasúti infrastruktúrát fel lehet szerelni lineáris motorral és mágneses lebegtetésű eszközökkel, ötvözve a hagyományos vasúti rendszerek megbízhatóságát az olyan transzformatív technológiákban rejlő lehetőségekkel, mint a maglev és a hyperloop. A Nevomo a MagRail különféle felhasználhatósága érdekében olyan ipari óriásokkal működik együtt, mint az olasz infrastruktúra-kezelő Rete Ferroviaria Italiana (RFI), a francia SNCF, a németországi Duisport, valamint az amerikai központú GATX, a mostani sikeres tesztek pedig megnyitják az utat a kereskedelmi forgalomba állítás előtt.

A MagRail megváltoztatja a vasúti utazási élményről alkotott képet: a vonatok a fix menetrendek helyett változó kapacitással állnak majd az utasok rendelkezésére, folyamatosan alkalmazkodva az állomások aktuális igényeihez – a metrórendszerekhez hasonlóan, azonban városok között. A Nevomo technológiáját használva a kocsik képesek lesznek az önálló mozgásra, így egy-egy vonat kocsijainak számát útközben is módosítani lehet. Ehhez elegendő lenne a meglévő vasútvonalak egyes vagy teljes szakaszainak átalakítása, nem szükséges teljesen új közlekedési infrastruktúra kiépítése.

Európa leghosszabb passzív mágneses lebegtetésű tesztpályájának megépítését, melyen a Nevomo sikeres teszteket hajtott végre, az Európai Unió Európai Regionális Fejlesztési Alapja társfinanszírozta az Intelligens Fejlesztési Program keretében. A projekt a Nemzeti Kutatási és Fejlesztési Központ Gyors pálya programjának részeként valósul meg.

A Nevomo folytatja a MagRail kutatás-fejlesztését nemcsak a lebegtetés terén, hanem a technológia különböző alkalmazásainak további felkutatása okán is, a vasúti szállítás hatékonyságának és kapacitásának javítása érdekében. A MagRail első árufuvarozási verziója a tervek szerint 2024-ben állhat kereskedelmi forgalomba.

A vállalat eddig 11 millió eurónyi (körülbelül négymilliárd forintnyi) támogatást gyűjtött össze a MagRail technológia fejlesztéséhez és teszteléséhez, ennek felét saját tőkéből, a másik 5,5 millió eurót pedig nem hígító hatású uniós támogatásból. Ezen felül tavaly 17,5 millió euróhoz (cirka 6,5 milliárd forinthoz) is jutott az Európai Bizottságtól. Egy hétmillió eurós (2,6 milliárd forintos) „A” előfordulóhoz is gyűjtenek forrást. A Nevomo kiemelt befektetői közé tartozik az EIT InnoEnergy és a Hütter magántőke-befektető.

Az európai mélytechnológiai vállalat a nagysebességű vasút következő generációjának fejlesztője. A fenntartható és intelligens mobilitási iparág innovációs területének vezető szereplőjeként a Nevomo kifejlesztette a világszinten egyedülálló MagRail technológiát, lehetővé téve a meglévő vasúti közlekedési rendszerek hatékonyságának jelentős javítását. A cég a szállítási rendszerek szakaszos kialakítását javasolja a vasútvonalak átalakítása által a hyperloop-koncepció alapján.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek