Újabb ötven kilométerrel bővült a villamosmozdonyok terepe
![szili_101es](/storage/30765/szili_101es.jpeg)
Augusztus 28-ától Csörgők helyett Szilik, Traxxok és Gigantok húzzák a vonatokat a 101-esen. Habár a püspökladányi gépcsere eltűnt, a menetrend egyelőre nem változik.
A Püspökladánytól a román határig vezető, 55,6 kilométer hosszú 101-es vonal teljeskörű átépítése és villamosítása még 2020-ban kezdődött meg. A kivitelező SR 2019 Konzorcium 2023 júliusának végére, az eredetileg tervezetthez képest néhány hónap csúszással készült el a nettó 47 milliárd 237 millió forint értékű, uniós forrásokból finanszírozott munkálatokkal.
A villamosított pálya első, úgynevezett melegáramszedős tesztjeire augusztus 2-án került sor. Ekkor a felsővezetékkel ellátott összes vágányon végighaladtak a 431 368-as Szilivel, legfeljebb negyven kilométer per órás tempóval. A menet során az esetleges betáplálási, érintkezési problémákat, hiányosságokat ellenőrizték a szakemberek. Két nappal később már nagyobb terhelésnek tették ki a rendszert: két Gigant együtt izzasztotta a betáplálást.
![Befektetés a jövőbe (fotók: Vörös Attila)](https://iho.hu/storage/6gBCK1GIgnSDF59rIMfPoey8m7C8EouKSHnSMc4F.jpeg)
Meg kell említeni: a felsővezeték csak Püspökladánytól a biharkeresztesi állomással bezárólag, cirka ötven kilométeren épült ki, a román határig vezető bő öt kilométeres szakaszon nem. Annak villamosítására csak középtávon kerülhet sor, a romániai 300-as számú vasútvonal Kolozsvárt Nagyváraddal és a magyar határnál található Biharpüspökivel összekötő, 166 kilométer hosszú szakaszának 7,3 milliárd lej (körülbelül 470 milliárd forint értékű) villamosítási és felújítási nagyprojektjével összhangban, mely jelenleg az egyik legfontosabb vasúti infrastruktúra-fejlesztési beruházás Romániában.
![A Romániába tartó vagy onnan érkező szerelvényeknek legalább már csak egyszer, Biharkeresztesen kell gépet cserélni](https://iho.hu/storage/AJDMbAlEx4toh0wMWRVHe04SYOJnHNHQupGzDw40.jpeg)
A tesztek pozitív eredménnyel zárultak, így a vonal augusztus 28-ával hivatalosan is villamosítottnak tekinthető, ezzel megkezdődött a menetrend szerinti villamos vontatás. A menetrend viszont nem változott, így a nemzetközi vonatok Püspökladányban továbbra is kivárják az eddigi körülbelül 15–30 perces, gépcserére szánt időintervallumokat. A Csörgőknél jóval erősebb és dinamikusabb villanygépeknek köszönhetően jelenleg ötperces késéseket is könnyedén be lehet hozni.
Az első villanyos napon a Püspökladány–Biharkeresztes személyvonatokra a 431 014-es, a 044-es és a 366-os Sziliket vezényelték ki két-két fecske Bhv-val, a Budapestről Brassóba tartó 367-es Hargita IC-vel viszont már egy Traxx is tiszteletét tette a vonalon.
![Vonatkereszt Mezőpeterden](https://iho.hu/storage/OWEkM6u7GZA597fUpbEWHUGLbFJz0OcFkegJqAhD.jpeg)
Üröm az örömben, hogy habár a 101-es vonal korszerűsítése fontos fejlesztés, mégis masszív hiányérzetet okoz, hogy az engedélyezett pályasebesség mindössze száz kilométer per óra, holott a vonalvezetés lehetővé tenné a százhúsz, megfelelő biztosítóberendezéssel pedig még a 160 kilométer per órás tempót is, így lényegében csak az évtizedekkel ezelőtt elért tempót sikerült konzerválni. Mindezt a tervezett kerethez képest bő hétmilliárd forinttal nagyobb költség mellett… A tartóoszlopok miatt ráadásul a pálya melletti hatalmas fákat is végig kivágták.
![2023_0828_12324100-01](/storage/30770/2023_0828_12324100-01.jpeg)
![2023_0828_12323300-01](/storage/30769/2023_0828_12323300-01.jpeg)
![2023_0828_12321200-01](/storage/30768/2023_0828_12321200-01.jpeg)
![2023_0828_12564800-01](/storage/30766/2023_0828_12564800-01.jpeg)
![2023_0828_13255200-01](/storage/30767/2023_0828_13255200-01.jpeg)
![2023_0828_14124200-01](/storage/30771/2023_0828_14124200-01.jpeg)
(Nyitóképünkön a 431 014-es Szili Biharkeresztesen. Fotó: Vörös Attila)
* * *
Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!