Százötven autóbuszos járműpark-frissítés Budapesten
2023 májusától hetvenöt szóló és hetvenöt csuklós klimatizált, alacsonypadlós és környezetbarát jármű áll forgalomba.
2023 májusától hetvenöt szóló és hetvenöt csuklós klimatizált, alacsonypadlós és környezetbarát jármű áll forgalomba.
Olyan súlyos a munkaerőhiány az ágazatban, hogy az már az ellátási lánc – és tágabb értelemben – a költségvetés biztonságát és érdekeit is veszélyezteti.
A Volánbusz székesfehérvári telephelyén szerdán mutatták be az első két elektromos autóbuszt és a teljes, tizenkét járműből álló flottához kialakított töltőket.
A Volánbusz nyári menetrendje június 16-án, a vasúti pedig június 18-án lépett életbe. A népszerű turisztikai helyeket lényegesen sűrűbben kiszolgáló menetrend augusztus 28-áig lesz érvényben, amit az utószezoni menetrend követ, alkalmazkodva a turisztikai szezonok változásához.
Pafféri Zoltán, a MÁV–Volán-csoport elnök-vezérigazgatója 2022. július 4-vel Kruchina Vincét nevezte ki a Volánbusz Zrt. elnök-vezérigazgatójává.
Kamaraerdő és a Mechanikai Művek között a kora reggeli, illetve az esti órákban csak akkor közlekedik, ha azt külön kérik a budaiak.
A Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen nyílt meg a régió egyik legkorszerűbb járműtervezési műhelye, a MOME Mobility Design Lab, Gorden Wagener, a Mercedes-Benz vezető designere jelenlétében.
Az idei első félévben 57 ezer 411 új személygépkocsi forgalomba helyezésével 11,4 százalékot esett vissza a belföldi autópiac.
A cég a Rába száz százalékos leányvállalataként működik tovább.
A BDPST Grouphoz tartozó BDPST Equity Zrt. adásvételi szerződést kötött a Waberer's International Nyrt. huszonegy százalékos tulajdonrészével bíró MHB Optimum Zrt. megvásárlásáról, a tranzakció zárása hatósági engedélyekhez kötött.
Tovább erősíti együttműködését a GYSEV és a Volánbusz a Nyugat-Dunántúlon: már a GYSEV Zrt. belföldi jegypénztáraiban is kaphatók a Volánbusz helyközi bérletei.
Több mint másfél éves fúrás után az M85 autóút Bécsi-dombi alagútjának déli járata elérte a nyugati oldalt, megtörtént a járat lyukasztása.
Az érdeklődők még a felvételi előtt ki is próbálhatták, hogy milyen buszt vagy trolit vezetni.
Így teljessé vált az új MAN Lion’s City flotta.
Egységes parkolási rendszert vezetne be a Fővárosi Önkormányzat. Ha a javaslatot a Fővárosi Közgyűlés jövő szerdai ülésén támogatja, a rendszer szeptember 5-én lép életbe.