Mozdonyokat vesz a MÁV-Start, új utasmóló Ferihegyen – ez történt a héten a közlekedésben
Földön, vízen, levegőben: összefoglaló január 13-ától január 19-éig.
Földön, vízen, levegőben: összefoglaló január 13-ától január 19-éig.
Haladéktalanul felülvizsgálják a mozdonyvezetők azon szolgálatait, amelyek ideje eléri a tizenkét órás határt.
Főleg a nyugati országrészben harapózott el a helyzet, több tapasztalt mozdonyvezető Csehországba emigrál a magasabb bérek miatt.
Múlt pénteken kis híján szembe közlekedett egymással két intercity Hort-Csánynál, de a két ember gyorsan beavatkozott.
Mozdonyvezetőket és tolatásvezetőket keresnek leginkább, egy mozdonyt külön ebből a célból matricáztak fel.
Két vezér verekedett össze, felügyelet nélkül hagyva a mozdonyt. A balesetben huszonöten meghaltak.
A BKV-nál már javul a helyzet. A közlekedési szektorban országosan hiányszakmának számít a képzett járművezető.
Nyolc halott és közel száz sérült a mérlege Csehország egyik legnagyobb vasúti balesetének, amely 2008. augusztus 8-án történt.