Wisdom Sigma: kínai elektromos midibuszok, brit gyökerekkel
A városi buszcsaládból Németországban már eladtak néhányat. Most megújul a kinézetük és hosszabb kivitelben is elérhetővé válnak.
A városi buszcsaládból Németországban már eladtak néhányat. Most megújul a kinézetük és hosszabb kivitelben is elérhetővé válnak.
Annak ellenére, hogy az uniós közlekedéspolitika egyik legfontosabb célja évtizedek óta a vasúti áruszállítás piaci részesedésének növelése, az európai gazdasági problémák meglehetősen érzékenyen érintik a vasúti áruszállítást. Csökken a szektor piaci részaránya, a vállalatok leépítenek.
A svájci teherfuvarozó vasúttársaság a viszonylag magas kihasználtság és az állami támogatás ellenére is felfüggeszti a németországi Freiburg és az olaszországi Novara közötti szolgáltatást a vasúthálózaton előforduló folyamatos korlátozások miatt.
Május 17-én, szombaton rendezik meg a nyolcadik Nemzetközi Ikarus-találkozót a türingiai Meiningenben, a kultikus márka csaknem hatvan példányának részvételével.
A Dániát és Németországot a Balti-tenger alatt összekötni hivatott, tizennyolc kilométer hosszú közúti-vasúti műtárgyat előre legyártott elemekből rakják össze a vízben, ezzel a leghosszabb ilyen jellegű alagút lesz.
A Die Güterbahnen vasúti árufuvarozási szövetség kielemezte a megállapodást, rámutatva, hogy a hivatalba lépő kormány részéről nincsenek mennyiségi célok, egyértelmű prioritások vagy kötelező érvényű kötelezettségek a vasút fejlesztése iránt.
A máltai Universal Air március 30-ától, a nyári szezonban heti két járatot indít a szigetországból a német városba, Debrecenen át. Az első járat vasárnap szállt le a cívisváros repterén.
Jegyezzük meg: Extended Range Electric Vehicle, azaz EREV. A kiterjesztett hatótávolságú villanyautót átmeneti megoldásnak szánják az üggyel foglalkozók. Mindaddig lesz benne ráció, ameddig nem épül ki teljesen a megfelelő hatótávolságú e-járműveket kiszolgáló töltőinfrastruktúra.
A német város közlekedési vállalata, a Verkehrsbetriebe Potsdam (ViP) legalább tizenhárom, teljes hosszban alacsonypadlós villamossal korszerűsíti flottáját, növelve a kapacitást.
A Škoda hatvan méter hosszú ForCity Smart 38T járműkígyói a németországi Rajna–Neckar városi térségben, Mannheim, Heidelberg és Ludwigshafen városok között állnak majd forgalomba.
Új üzemeltetőt keresnek a 406-os sorozatú, nagysebességű villamos motorvonatok. Az emelt sebességű Budapest–Belgrád járatokra még jók is lehetnének…
A kihívások ellenére megközelítőleg ötszáz járművet szállított le a svájci központú vállalat.
Az átfogó megoldás integrálja a cellás 5G NB-NTN műholdas kommunikációt a hagyományos földi mobilkapcsolat mellett, zökkenőmentes és megbízható globális lefedettséget nyújtva.
A német nemzeti vasúttársaság regionális üzletága, a DB Regio összesen négyszáz, az S-Bahn-vonatok legújabb generációját képviselő szerelvény beszerzését tűzte ki célul.
A lengyel gyártó 52 hidrogénbuszt szállított le a Regionalbus Rostock közlekedési társaságnak.