Megaalagutat fúrnak a Kárpátok bércei alá Romániában
A 300-as fővonal megújításának keretében az ország és egész Közép- és Kelet-Európa leghosszabb vasúti alagútját építik meg Predealnál.
A 300-as fővonal megújításának keretében az ország és egész Közép- és Kelet-Európa leghosszabb vasúti alagútját építik meg Predealnál.
Október 18-án késő este jó időre, ha nem végleg elmennek az utolsó vonatok az ország egyik legjelentősebb vicinálisán, Debrecenből Nagykerekibe és vissza. A repülőtér és az akkumulátorgyár terjeszkedésének útjában álló vasút a tervek szerint új nyomvonalat kap – majd egyszer...
A kormányzati tervek szerint a térségben zajló beruházásoknak jobban megfelelő, új nyomvonalat kap a 106-os számú vasútvonal. Addig buszok járnak, rövidebb menettartammal.
Debrecen egyik legfontosabb elővárosi mellékvonalán már egy ideje részben buszok viszik az utasokat és a pálya állapota járműhiány miatt. A vonal a leendő akkumulátorgyár és a reptér futópályájának meghosszabbításának útjában áll. Van visszút?
A Pekel-alagút és Pesnica közötti, 3,7 kilométer hosszú pályát a napokban adták vissza a forgalomnak.
Véget ért a több évig tartó vágányzár, június 5-étől ismét végigmennek a személyvonatok. Ott voltunk az első napon.
A Szófiától délkeletre található, egy kilométer hosszú műtárgyat a Szófia–Plovdiv vasútvonal fejlesztésének részeként fúrták ki.
Pozsony és Vágbeszterce között négy perccel lesz rövidebb a menetidő. Elkészült a Puhó és Vágbeszterce közötti új vasúti korridor egy újabb mozaikrésze.
Kivételesen nem Ivo Andrić történelmi regényének szlovák feldolgozásáról van szó, hanem egy nagyberuházásról.