Új vasúti alagút épül Bulgáriában

iho/vasút   ·   2023.03.31. 15:00
bulgaria_elinpelin_alagut

A Szófiától délkeletre található, egy kilométer hosszú műtárgyat a Szófia–Plovdiv vasútvonal fejlesztésének részeként fúrták ki.

A vonal Elin Pelin és Vakarel állomásai közötti szakaszán létrehozott, kétcsöves alagút célja, hogy a meglévő, kanyargós vonalvezetés kiváltásával egyszerűsítse a vasúti közlekedést. A beruházás az 51 kilométer hosszú Elin Pelin–Kosztenec vonalszakasz 498,8 millió leva (közel 100 milliárd forint) értékű korszerűsítésének legösszetettebb feladata; a költségeket jórészt uniós forrásokból finanszírozzák. A várhatóan 2027-re elkészülő munkálatok kivitelezője a török Cengiz Holding és Duygu Muhendislik İnşaat vállalatok konzorciuma, a Cen-Duy Demiryolu Elin Pelin.

Hriszto Alekszijev, bolgár közlekedési és kommunikációs miniszter elmondta: a vasúti alagutak építése régóta mostohagyereknek számított Bulgáriában, az elmúlt ötven évben ez lesz az első új műtárgy. A vasútvonal első alagútjának létrehozásán több mint kétszáz ember dolgozott másfél évig, száznál is több géppel.

Az egyszerűsített vonalvezetéssel – a megfelelő biztosítóberendezés telepítését követően – a személyszállító vonatok akár százhatvan, a tehervonatok pedig százhúsz kilométer per órás tempóval szaladhatnak majd a vonalszakaszon. A fejlesztésnek köszönhetően csökkennek a fenntartási költségek és javul a közlekedésbiztonság, különösen a szintbeni útátjárók megszüntetésével.

A pályafelújítás nemcsak ennek az alagútnak a megépítését foglalja magába: egy 6,8 kilométer hosszú vasúti alagutat is kifúrnak, mely ezzel Bulgária leghosszabb ilyen műtárgya lesz. Ezen felül két másik kétcsöves alagutat is létrehoznak, összesen másfél kilométer hosszan, továbbá egy közúti felüljárót és egy aluljárót, nyolc hidat és vasúti felüljárót, új jelző- és biztosítóberendezést, valamint telekommunikációs rendszert telepítenek. A projekt részeként átépül Elin Pelin és Pobit Kamak állomása is – számol be a Railway Gazette.

(Nyitókép forrása: Railway Gazette)

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek