Olimpiával, vagy olimpia nélkül: a 150-es vonal reszelgetése

Teljesen érthető, ha a közvélemény – főleg az ellenzékinek számító része – érzékenyen reagál minden olyan hírre, amely arról szól, hogy a kormány erre, arra, vagy amarra ennyit és ennyit szándékozik költeni. Pavlovi reflexek lépnek működésbe, máris látjuk a közpénzt feltérképezetlen járatokon át zubogni, majd számtalan hajszálrepedésen át elszivárogni, miközben nem lehetünk arról meggyőződve – bár az erőteljes... hm... véleménybefolyásolás ilyenkor azért beindul –, hogy valóban az elköltött pénzzel arányos építményt, közművet, infrastruktúrát tudhatunk majd a magunkénak. Közép-európai idegrángás, nem teljesen alaptalanul.

Legutóbb éppen a megálmodott olimpia kapcsán önthettek el bennünket a kétségek, olyannyira, hogy a közvélemény erőteljes nyomására sikerült az álomból felébredni, és már ébren meghozni egy viszonylag épkézláb döntést az olimpiából való kihátrálásra.

Ezen az oldalon is erőteljes hullámokat vert az olimpia ügye, többször, több cikkben is boncolgattuk a szándék lehetséges kihatását a budapesti infrastruktúrára. Különösen hangsúlyossá vált a vasút, mivel a dél-pesti olimpiai helyszín éppen a főváros kötöttpályás hálózatának leginkább problémákkal sújtott részét érinti. A Soroksári út térsége Budapesten alighanem az adott területegységre eső legnagyobb vágányhosszal büszkélkedhet, ezzel párosul az egyik legkisebb népsűrűség, és a legnagyobb összefüggő, funkció nélküli terület. Az elővárosban az egyik legalacsonyabb szintű közösségi közlekedési szolgáltatást sem hagyhatjuk figyelmen kívül. Tehát van ott sín dögivel, csak éppen minek.

Az is nyilvánvaló, hogy nem a jó szándék vezette a döntéshozókat, amikor az olimpia kapcsán először csak bátortalanul, később egyre határozottabban kezdtek beszélni a 150-es vasútvonal legbelső szakaszának áthelyezéséről a Ferencvárosi Rendezőbe. Nem volt emögött semmiféle hálózatalakítási megfontolás, a vasúti kapcsolatok javításának szándéka, egyszerűen a nagy terveknek volt útjában a vasút, ezért a vasútnak mennie kellett. Számtalan példát lehet hozni az erős kéz működésére, minden héten, minden nap.

Tiszta szerencse, hogy más okokból kifolyólag már jó tíz éve szóba került a most felfrissített nyomvonal-alternatíva, így rögtön volt értelmes terv, amihez vissza lehetett nyúlni. A Ferencvárosi Rendezőn át vezető 150-es vonal ugyanis nem az elmúlt olimpiai lázban égő év szellemi terméke, hanem jóval nagyobb múltra tekint vissza. Az okok tíz éve is ugyanezek voltak: akkor ugyan még szó sem volt olimpiáról, de a Duna-parti területek városias beépítésére már akkor is készültek tervek. E szándéknak a dupla kötöttpályás kordon a Soroksári út mellett már akkor is útjában volt teherpályaudvarostul, csepeli hidastul.

Igaz, akkor még arról szólt a koncepció, hogy az új nyomvonal kiépítése és a régi elbontása az ingatlanfejlesztő jelentős hozzájárulásával fog majd megtörténni. Később a terület lakáscélú hasznosítása részben éppen a vasúti területek mozdíthatatlansága miatt dugába dőlt, de az alternatív nyomvonal, amelynek mind vasútüzemileg, mind városépítészetileg hatalmas előnyei vannak, úgy tűnik, nem merült feledésbe. Ami az olimpia kapcsán történt, az ennek a szándéknak az újbóli felmelegítése.

Bár egy közlekedési portálon olyat leírni, hogy városszerkezeti, területhasználati okokból igenis van ráció egy vasútvonal nyomvonalának áthelyezésében, nyilván az eretnekséggel határos, most és itt mégis ezt kell mondanunk. A helyzet kedvezőtlen most az ilyen kijelentések megtételére, hiszen a (félretájékoztatott) közvélemény szemében a nyomvonal-áthelyezés egyértelműen az olimpiához kapcsolódik. Ezért is harsog minden hírportál arról, hogy a lefújt olimpiarendezés ellenére mégiscsak ki akarnak húzni nyolcvan milliárdot a zsebünkből. Nos, nem annak ellenére, hanem attól függetlenül. És nem kihúzni akarnak, hanem (talán) meglépnek egy régóta szükséges beavatkozást. Nem tudhatjuk ugyan, hogy mi a motivációja annak, hogy a kormány kitart a nyomvonal áthelyezése mellett – feltehetően semmi jó, közlekedésszakmai megfontolásokat meg végképp nem sejtünk a háttérben – , de az összeg a városfejlődésben megnyitott lehetőségekhez – és egyéb irgalmatlan, valóban felesleges költésekhez – képest bagatell, és sokszorosan visszahozza az árát.

Ha csak a vasutat nézzük, akkor a kelebiai vonalnak akadálymentes, körüljárás nélküli kapcsolata lesz nyugati irányba (az összekötő híd pesti hídfőjébe vizionált, emelt szinten haladó ívet nyugodtan elfelejthetjük) és új megállók létesítése is szóba jöhet egy, jelenleg a kötöttpályás közlekedésnek teljesen feltáratlan területen. Pályakapacitás szempontjából is előnyösebb, hogy egy döntően teherszállításra használt vonal nem indirekt módon, a jelenlegi szűkös palacknyakon át éri el a rendezőpályaudvart, hanem közvetlenül, ideális vágánykapcsolatokkal.

Az pedig, hogy a Soroksári út és a Duna-ág közötti terület teljes egészében felszabadul, a töltést lebontják és a Soroksári út felől nem a jelenlegi szűk átereszeken, hanem tetszés szerinti, bőségesen méretezett útkapcsolatokon át lehet majd megközelíteni a Duna-partot, egyenesen megfizethetetlen. Mindehhez persze feltételezzük, hogy a mindkét oldalról beépítetté váló Soroksári úton a HÉV-pálya kérdése nagyvonalúan rendeződik.

Kifejezetten szerencsésnek tekinthetjük magunkat, hogy az olimpiából legalább ennyi – és egy grammal sem több – megmaradt. Azonban félmunkát végezni nem lenne érdemes, a 150-es vonal tervezett új nyomvonalában sokkal több lehetőség is rejlik: ezzel a korábbi kétrészes, 150-es vonali fejtegetés folytatásában fogunk foglalkozni.

* * *