Gigantokkal izzasztják az új felsővezetéket a 150-es felső részén

iho/vasút   ·   2025.10.22. 12:00
00_gigant_150-es_drot

Két 630-assal és egy Nohabbal próbázzák a vezetékrendszert és a betáplálást. Kis lépés az egyetemes, nagy lépés a magyar vasútnak.

Október 21-én reggel nyolc órakor a MÁV-csoport szakemberei rákapcsolták a 25 kilovolt ötven hertzes betáplálást a felújított 150-es vasútvonal felsővezeték-hálózatának Soroksár és Dömsöd fázishatár közötti részére, valamint Dunavarsány alállomás 25 kilovoltos kitáplálás-távvezetékére.

A frissen életre keltett felsővezetéket mozdonyvonatos próbamenetekkel tesztelik, erre a 630 033-as és 055-ös Gigantokat, valamint az általuk szendvicsbe fogott M61 020-as Nohabot jelölték ki. október 21-én: reggel Dunavarsánytól Dömsödig mentek, utána vissza Dunavarsányig, majd északabbra, a taksonyi kitérőkörzetet tesztelhették le a három mozdony jelentette csaknem 350 tonnányi tömeggel és tizennyolc tengellyel, amit kedvükre gyorsíthattak a feladatra kijelölt vezérek. Ezt követően egy Dunavarsány–Soroksár–Dunavarsány kanyar jött, ami során különféle méréseket hajtottak végre.

A Budapest-Ferencvárostól Kunszentmiklós-Tasson és Kelebián át a szerb határig vezető, 166 kilométer hosszú 150-es vonal a 350 kilométernyi Budapest–Belgrád vasútvonal magyar fele, aminek felújítását a harmadik Orbán-kormány határozta el 2014-ben. A magyarországi szakasz rekonstrukciójára a nyertes konzorciumot 2019-ben hirdették ki: a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó RM International Zrt., amely a China Tiejiuju Engineering & Construction Kft.-vel és a China Railway Electrification Engineering Group Kft.-vel alkot konzorciumot.

A felújítás nyolcvanöt százalékban kínai hitelből, tizenöt százalék magyar önrész mellett, szerb–magyar–kínai együttműködés részeként valósul meg. Az eleddig egyvágányú – Soroksár és Kunszentmiklós-Tass között a második világháború utánig kétvágányú –, villamosított vonalat végig kétvágányúsították, a pályasebességet a személyforgalom előtt 160 kilométer/órára emelik – ehhez még a telepített kínai biztosítóberendezés megfelelő engedélyeztetése szükséges, addig a legnagyobb tempót 100 kilométer/órában maximalizálják. A vonal magyarországi szakaszán az átépítés előtt átlagosan hetven kilométer/órás tempóval haladtak a vonatok, az új biztber üzemelésével ez várhatóan százhúsz környékére emelkedik.

Figyelem! 2025. október 21-e 8:00-tól tehát a vonali és az állomási villamos felsővezetéki áramköröket, a megerősítő és megkerülő vezetékeket, az állomási kapcsolóberendezéseket, a segédüzemi transzformátorokat, valamint a 25 kilovoltos alállomási kitáplálás kábeleit folyamatosan feszültség alatt állónak kell tekinteni! Ezen berendezések közvetlen vagy bármely tárggyal való megérintése, illetve kettő méteren belüli megközelítése életveszélyes, ezért tilos!

(Nyitóképünkön az egyik tesztmenet. Kép forrása: S6YT - V / YouTube)

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek