Húsz éves, hozzá sem kellett még nyúlni
Környezetvédelmi tanulmánynak indult, az Allison váltójának és egy Iveco kukásautónak az „összeházasítása”. Két évtizede használják, hiba nélkül dolgozik.
Környezetvédelmi tanulmánynak indult, az Allison váltójának és egy Iveco kukásautónak az „összeházasítása”. Két évtizede használják, hiba nélkül dolgozik.
Noha már „régen” hazatért az Isonzó Expressz, még mindig javában kapjuk a fotókat, videókat, összeállításokat. Itt egy príma etűd.
Kicsit úgy voltak vele, mint a viccben a paraszt bácsi az állatkertben a zsiráffal. Aztán megszokták... Magyarországon el tudnák képzelni?
Egy idős és egy fiatal magyar zseni találkozásának villamos vasútvonalat köszönhetett Olaszország.
Május elsejétől fél éven át nappal és éjjel is folyamatosan működik a milánói tömegközlekedés az Expo2015 világkiállításra érkező látogatók kiszolgálására.
Európa egyik legnagyobb közúti fuvarozója Olaszországban a növekvő helyi üzleti érdeklődésre reagált.
Mini erődemonstrációként is fölfogható az a Fekete-tengeri hadgyakorlat, amelyen hét NATO-tagállam vesz részt.