Újabb adagot kér az ÖBB Talent3-ból

iho/vasút   ·   2017.05.26. 13:45
400px_talent3

A villamos szerelvényeket az osztrák közlekedési minisztérium és az ország nyugati részén fekvő Tirol tartomány között nemrég megkötött új, regionális közszolgáltatási szerződés teljesítéséhez szerzi be az ÖBB. A körülbelül hétszázmillió euró értékű megállapodás értelmében az ÖBB 2019 decemberétől tíz évig közlekedtetheti Tirolban a vonatait, melyek összesen nagyjából 7,1 millió kilométert fognak megtenni évente. A járműbeszerzést a Bombardier-vel 2016 őszén aláírt, összesen legfeljebb háromszáz Talent3-as vásárlását lehetővé tevő keretszerződésből hajtja végre az Osztrák Szövetségi Vasúttársaság.

Az ÖBB huszonöt Talent3-ast szerez be Tirolba (forrás: IRJ)

A közszolgáltatási szerződés nemzetközi járatokat is tartalmaz: a vonatok Innsbruck és olaszországi Malles Venosta között, Brennerón, Bolzanón, Meranón át óránként fognak közlekedni. A járatokhoz az ÖBB hat új, többáramnemű Talent3-ast, az olasz SAD magánvasút pedig ETR170-es sorozatú, négyrészes Stadler Flirt-motorvonatokat fog kiadni. A száz méter hosszú, új tiroli motorvonatok kevesebb ajtóval fognak rendelkezni, mint a szomszédos Vorarlbergbe vásárolt szerelvények – számol be az International Railway Journal.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Vasút Nagyvasút

A hatodik emeletes railjet is próbázott

iho/vasút   ·   2025.06.21. 12:00

A svájci St. Margarethen és a voralbergi Wolfurt között futott póbaköröket az ÖBB hatodik, harmadik generációs railjet szerelvénye. Ha már arra jártunk, lefotóztuk a motorvonat pihenőjét – a jármű bárcájával (lauffähigkeitsbescheinigung) egyetemben…

Vasút Közút Nagyvasút Autóbuszközlekedés

Szombattól július végéig karbantartják Rákosrendezőt, jelentősen változik a közlekedés az esztergomi, a szobi és a veresegyházi vonalakon

MÁV/iho   ·   2025.06.21. 08:00

A vonatok fővárosi végállomását a Nyugati pályaudvarról külső állomásokra helyezik át: az esztergomi vonatok Angyalföldig, a szobi és a veresegyházi vonal járatai Rákospalota-Újpestig közlekednek. Pótlóbuszok helyett a sűrűbb helyközi buszjáratokat és a BKK járatait lehet majd igénybe venni.