Saját orosz űrállomás 2025-től, kivonulnak-e a kozmonauták az ISS-ről?
Némiképp ellentmondó moszkvai nyilatkozatok. Az új orosz űrépítmény már Vosztocsnijból indul, Angara rakétával, és figyeli majd a sarkvidéket.
Némiképp ellentmondó moszkvai nyilatkozatok. Az új orosz űrépítmény már Vosztocsnijból indul, Angara rakétával, és figyeli majd a sarkvidéket.
A konténerszállítmányok vasúti és tengeri intermodális fuvarozással gyorsabban jutnak el Vlagyivosztokból Bremerhavenbe, mint kizárólag hajón.
Az Il-96-400M az orosz sajtóban „Boeing-gyilkosként” szerepelt, de nem volt rájuk vevő, a készülő gépek az elnöki flottát frissítik majd.
Kik lesznek gyorsabbak, az amerikaiak vagy a franciák? Netán az oroszok, akik nem várják meg, míg Kijev megújítja a légierejét?
Az üzbég főváros a már meglévő öt MVM-szerelvény mellé további tíz négykocsis vonatot vehet át még az éven az orosz gyártótól.
A háromszázadik járművet a napokban vehette át az ENR – ráadásul Dunakesziből.
A transzszibériai vasútvonalon fekvő Karimszkoje és a kínai határnál található Zabajkalszk közötti, 365 kilométer hosszú pálya felett nemrégiben épült ki a felsővezeték.
Az előttünk álló évtized során 3,3 milliárd eurót költenének a hatékonyság, a környezeti fenntarthatóság és a regionális kapcsolatok javítására.
Eddig főképp az oltóanyag utazott az oltandókhoz, most már az oltandók is próbálnak eljutni az oltóanyaghoz, akár egy másik kontinensre. „Tengerpart, mojito és vakcina.”
Az egyik lehetőség a Tupoljev-bombázó átalakítása. A Superjetből wingletes business-jetet fejlesztenek.
Franciaország már mintha Nagy-Britannia felé tendálna, vita a technológiai tartalomról. A PAK-DP állítólag az űrbe száll - vagy csak a fegyvere.
A logisztikai cég friss gyümölcsöket szállít hűtőkonténerekben, tengeri, vasúti és közúti fuvart összekapcsolva.
Az utasforgalom csökkenése kevésbé radikális Európa sok országához képest, a magyarázat: a belföldi teljesítmény.
A Transzmasholding napi egy járművet épít meg Tverben, és már Dunakeszin is elkészültek az első magyar összeszerelésű kocsik.
Idestova negyven éve folynak a tesztek és mindennapos alkalmazások a gázüzemű mozdonyokkal.